Igazgatói levél

Tisztelt Leőwey Közösség!
Kedves Diákok, Kollégák! Tisztelt Szülők!

2020 történelmi fordulópont az emberiség életében. Közösen élünkmeg most egy eseménysort, egy világjárvány képében, amely megváltoztatja eddigi életünket. Mi, akik egy iskola közösségéhez tartozunk, kötelességünknek érezzük, hogy értelmezzük a valóság eseményeit. Érteni szeretnénk azt, ami történik, hogy reagálni tudjunk rá.
Azt régóta sejtjük, s a Pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban ezt számtalanszor el is mondtuk különböző formában Önöknek, hogy a jelenlegi életmód, amelyet a Földön élünk így sokáig nem tartható fenn. A tüneteket is pontosan meghatároztuk. Egy elidegenedett civilizációban éltünk eddig, s az iskola falai között igyekeztünk az Élet pedagógiáját képviselni, szemben a valóság számtalan hatásával. Az a remény éltetett eddig minket, hogy jó az, amit teszünk, a diákokat közel engedtük magunkhoz, s olyan képességeket, tudásokat igyekeztünk fejleszteni bennük, amelyek az elidegenedett civilizációhoz képest a humánum, az igazságosság, a szeretet és a problémamegoldás értékein alapulnak. A beteg világban az embert a hatalom, a pénz, az önző szenvedély hajtja, s tömegesen érzéketlenné vált az egyetemesre, a természetesre, a szeretetre. A mi kis iskolai „világunkban” ezeket az értékeket a fiatalok és a hozzájuk tartozók még megtapasztalhatják. Ezeket erősítettük, és szent elhatározásunk, hogy most még inkább ezt tesszük.
A mostani életkrízis minket igazol. A járványtól való félelemben bezárkózott a világ, s megpihen egy időre a hajsza, az őrült rohanás, és fontossá vált az egymásra figyelés, a belső tapasztalás, a türelem és a segítségnyújtás. Ez a megállás egy olyan „időpillanat”, amely a krízis okozta fájdalom és szenvedés mellett az újjászületés lehetőségét hordozza magában.
Az elmúlt negyven nap alatt számtalan tapasztalatot éltünk meg, amely egész életünkre meghatározó élmény lehet, ha nyitott szívvel és elmével figyelünk. Rájöttünk arra, hogy sok mindenre nincs is szükségünk. Rájöttünk arra, hogy a diákjaink képesek nyitottak lenni minden olyan tanításra, amely értelmes s érdekes nekik, s maguktól tudják a tudást elsajátítani. Sokan most tanultak meg tanulni! Sokan most fedezték fel magukban, hogy képesek másokat tanítani! Ezek maradandó tapasztalatok.
Köszönöm az egész Leőwey Közösségnek, minden tanár és minden támogató kollégámnak, minden diákunknak egytől egyig, és minden szülőnek, hogy ebben az emberpróbáló helyzetben nem esett pánikba, teszi a dolgát, s az eddigi legjobbat hozza ki magából. Úgy érzem, amiről eddig is híres volt a Leőwey, hogy itt nálunk az Életnek egy különös szellemi megnyilvánulása van jelen, amelyet gyakran nevezünk a „Leőwey Szellemének”, az most is megnyilatkozott, s megmutatta, hogyan kell problémát megoldani, egymásra figyelni, és élni tovább. Köszönöm, hogy együtt vagyunk képesek működtetni a digitális tanrendet, és ezalatt nem felejtjük el az alapértékeinket, amelyek továbbadására szerződtünk egymással.
Köszönöm a kölcsönös bizalmat, és kívánom, hogy a végzőseink sikeres érettségi vizsgát tegyenek a különlegesen nehezített körülmények között is, s minden diák ennek a tanévnek a tanulságait úgy tudja kamatoztatni a további éveiben, hogy a tetteikben mindig ott legyen ennek a közös szellemiségnek a lenyomata.
Szeretettel és reménnyel kívánok Mindenkinek jó egészséget és derűt a következő napokhoz!

Pécs, 2020. április 26.
Dr. Zalay Szabolcs
igazgató

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.