VEP

Iskolánk 2019. március 6-án elnyerte a Virtuális Erőmű Program Energiatudatos Iskola címet, mellyel járó kitűntetést a Parlament felsőházi termében Áder János Köztársasági Elnök Úr jelenlétében vettük át. A díj elnyerésével iskolánk vállalta, hogy a következő intézkedéseket hajtja végre 2020. márciusig:

  1. márciusban, a fenntarthatósági héten két hálózatról üzemeltetett vízszűrő és hűtő vízadagolót adunk át iskolánkban. Diákjaink és dolgozóink BPA-mentes kulacsokat kapnak. Vállaljuk, hogy az iskolán belül az egyszer használatos PET palackok számát számottevően lecsökkentjük, elindítunk egy PET palack-mentes osztály kihívást.
  2. Csatlakozunk a Fenntarthatósági Témahét programjához, március 20-án diákjaink Áder János Köztársasági Elnök Úr klímavédelmi előadásán vehetnek részt.

A Vized csoport a következő tanévben is folytatja tevékenységét. A bejövő 9. évfolyamos diákok számára ivókulacsokat biztosít, valamint további programokkal támogatja a víz értékeivel kapcsolatos szemléletváltást.

Sajtóhírek:

Áder_ a 21. század a víz évszázada lesz – pécsért.hu

Áder János a vízválságról tartott előadást a Leőwey diákjainak _ pecsma.hu

 

Vized program a Leőweyben: a víz mint a felelősségvállalás eszköze

„A víz minden élet forrása, mégis lelkiismeretfurdalás nélkül pazaroljuk és szennyezzük. A víz véges forrás, csak annyival gazdálkodhatunk, amennyivel jelenleg is rendelkezünk. A víz lényegesen több figyelmet érdemel, mint amennyiben részesül.” A víz fontosságáról szóló gondolatokkal szinte biztos, hogy már mindannyian találkoztunk valahol, ha máskor nem, a március 22-ei víz világnapjához kapcsolódóan. Azonban nem elég szembesülni azzal, hogy nagy a baj, tenni is kell annak megoldásáért. Mint ahogy cseppekből áll össze a tenger, a Föld vízkészletének megmentéséért tett apró törekvések is számítanak, akár egy pécsi középiskola közösségének felelősségvállalása is fontos szerepet kaphat a folyamatban. A Leőwey Klára Gimnázium 9. osztályos diákjai alkotta Vized csoport alig néhány hónapja kezdte a vízre fókuszáló munkáját, máris kézzelfogható siker koronázta törekvéseit: két vízszűrős-tisztítós hűtőberendezéssel gazdagodott az iskola és a diákok utántölthető ivókulacsot kaptak. Pedig a Vized program csak részben szól a vízről.

 Egy amerikai középiskolával kialakítandó jövőbeli közös program indította el a gondolkodást, hogy mi lehetne az a szervezőerő, amely mindkét kultúrában, közösségben megmozdítaná a fiatalokat. A választás a víz témájára esett, amelynek feldolgozására konkrét terveket, vállalásokat készítettek a Leőweysták. Az amerikai magániskola igazgatója hamarosan Pécsre érkezik a középiskolával és a pécsi egyetemmel való együttműködés céljából, a Vized program közös jövőjéről is ekkor esik szó.

 De már most is nagyon sok eredményről számolhatnak be a Vized-csapat tagjai. Mint Gombás Ildikó tanárnő, a projekt gazdája mondja, a víz témája tulajdonképpen egy „alibi”, a projekt valójában arról szól, hogy felhívja a résztvevők figyelmét azokra a fontos, ámde a mindennapjainkban kevésbé megbecsült területekre, amelyek az élet alapvető vázát adják. Ám nem szánunk rájuk kellő figyelmet, később pedig már nem biztos, hogy visszafordíthatók a folyamatok. Olyan alapvetésekre kell gondolni, mint hogy miként táplálkozunk, mozgunk-e, pihenünk-e eleget és ebbe a sorba tartozik az, hogy kellő mennyiségű vizet fogyasztunk-e.

 Már az óvodában elkezdődik az egészségtudatos gondolkodás megalapozása, ami folytatódik az általános iskolában, ám a gimnáziumban ezek a témakörök már nem kapják meg a kellő figyelmet. Pedig a középiskolásoknál is szükség lenne e gondolatok megerősítésére, a jó szokások kialakítására, hiszen számos, a későbbi életvitelre vonatkozó szokás éppen ebben az életkorban alakul ki. A Leőweysták ezért is gondoltak a vízre mint az élet legalapvetőbb forrására, mert ha sikerül a fiatalokban tudatosítani, hogy miért fontos a jelenükre, a jövőjükre, az életükre, a közösségükre, a társadalomra, a nagyvilágra nézve vigyázni a vízre, az megalapozza az önmaguk, a családjuk, az iskolájuk, a közösségük iránti felelősségvállalásukat.

 A Vized csoport egyik idei célja az volt, hogy pályázatok segítségével két vízszűrős, víztisztítós, vizet hűtő adagolót nyerjenek. Ugyanis tisztában vannak vele: az, hogy hűtött, kiváló ivóvíz áll rendelkezésre, minőségi változást eredményez a diákok életében is, pl. ha a tanulók hidratáltak, jobb teljesítményre képesek. Másrészt nagyon sokan PET-palackokba töltött majdhogynem egészségtelen italokat vásárolnak, ezzel amellett, hogy növelik a hulladékkibocsátást, még az egészségüket is rongálják, nem beszélve a feleslegesen kiadott forintokról. Egy akkora intézményben, mint a Leőwey Gimnázium, százával kerülnek kidobásra a műanyag palackok, és ugyan egy részüket újrahasznosítják, sokkal kedvezőbb lenne, ha nem is keletkezne ilyen jellegű hulladék.

 Tehát az idei cél elérése érdekében a diákok pályázatokat kerestek, megtanulták azokat értelmezni, megszerkeszteni, beadni és megvalósítani egy tervet. A Duna-Dráva Cement Kft. Zöld megoldás pályázatára összeállított pályaművük, bár kiválónak találták az ötletüket és annak kidolgozását, nem nyert. Viszont a pályázati anyag eljutott a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságához, az ő segítségükkel találtak rá a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványra, amely támogatta a kezdeményezést. Így vásárolhatott az iskola két víztisztító-szűrő-hűtő berendezést, és még arra is kaptak támogatást (ami szintén fontos része a projektnek), hogy ivókulacsokat vegyenek az iskolai közösség számára. Az adagolókat és a kulacsokat a víz világnapja alkalmából már át is adták az intézménynek. A projekt következő lépése az lesz, hogy meghirdetik a PET-mentes osztály akciótervet a műanyaghulladék mennyiségének csökkentésére. Kiírtak egy kreatív pályázatot is „A víz íze” címmel, erre poszteren, fotón megjelenítve vagy irodalmi alkotásként várták a téma megjelenítését.

 „Szép lassan lehet elültetni a gondolatokat, hónapról hónapra tudatosítani a diákokban, hogy a változásra nem várni kell, hanem azt ők idézhetik elő. Nem lehet egyik napról a másikra átprogramozni a hozzáállásukat, a gondolkodásukat, erre időt kell hagyni. A Vized program a fiatalok felelősségvállalását erősíti, általa olyan készségeket sajátíthatnak el, amelyek a felnőtt életükben is segítik őket. Mert egyszer majd ők tanítják meg ugyanezekre az utánuk jövő generációt” – mondja Gombás Ildikó.