Megyei

A megyei Zipernowsky Matematika Kupán:
9. évfolyam, egyéniben: Poller András harmadik helyet szerzett.
Felkészítő: Kiss Zoltás, Kovács Ágnes.
Az iskola kilencedikes csapata szintén harmadik helyet ért el.

A tízedikesek évfolyamában egyéniben:
első helyt ért el Fekete Panna (10.c),
harmadik helyet ért el Barna Kinga (11.a),
Kalló Ferenc (11.a) dicséretben részesült.
A tízedikes csapat összesítettben második lett.
Felkészítő: Bereczkiné Székely Erzsébet

Kiváló versenyeredményeinek és tanulmányi munkájának elismeréseként Reitz Angéla 11.b osztályos tanuló elnyerte a Rotary Klub ösztöndíját.

A Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezete Elsősegélynyújtó Versenyén:
1., országos döntőbe jutottak:
csapattagok: Zengő Evelin, Zengő Szabina, Mészáros Zsófia, Mészáros Viktória, Korpás Leontina
5. hely:
csapattagok: Varga Zsolt, Schrott Márton, Czimmermann Gergő, Szőke Csaba, Funk Katalin
Felkészítő: Varnyú Ildikó

A Diákolimpia lány labdarúgás megyei döntőjét iskolánk csapata fölényesen megnyerte (immár sorozatban harmadszor), ezzel az Országos Döntőbe jutott!
csapattagok: Takács Andrea, Csötönyi Tímea, Bauer Flóra, Garami Anna, Bogdán Erika, Kürtössy Ilona, Kis-Tóth Rita, Majoros Csillag, Nyári Gitta
Felkészítő: Balázs Péter

A megyei Kenguru Matematikaversenyen elért eredmények:
Szabó Attila (12.c) – első hely- az országos döntőbe jutott. Felkészítő: Kiss Zoltán
Becker Noémi (11.c) – 10. helyet ért el. Felkészítő: Kovács Ágnes
Bollér Krisztián (11.c) – 6. helyet ért el. Felkészítő: Kovács Ágnes
Reitz Angéla (11.c) – 5. helyet ért el. Felkészítő: Kovács Ágnes
Barna Kinga (11.a) -7. helyet ért el. Felkészítő: Bereczkiné Székely Erzsébet
Fekete Panna (10.c) – első hely- az országos döntőbe jutott. Felkészítő: Bereczkiné Székely Erzsébet
Aszalós Ádám (11.e) – 5. helyet ért el. Felkészítő: Kiss Zoltán
Poller András (9.c) – első helyet ért el. Felkészítő: Kiss Zoltán

A Megyei Irodalmi Versenyen a PTE Babits Mihály Gimnáziumában:
“MÁRIDOK” csapata: Horváth Rita, Orsós Renáta, Vrászlai Borbála-13. f- második helyet ért el, “Púp NélkÜLI TEVE” csapata: Kumli Cecília,  Rausch Luiselotte, Peták Timót – 12.f- harmadik helyet ért el.
Felkészítő: Bús Éva

A regionális olasz versenyen szerzett eredmények:
Sándor Anna 12.c élőbeszéd 1. hely
nyelvhelyesség 1.hely
Borbás Boglárka 11.b nyelvhelyesség 3. hely
Gali Kende 11.f nyelvhelyesség 3. hely
Angyal Fanni 11.f nyelvhelyesség 2. hely
Sziklai Csenge 10.f sütisütés 3. hely
Felkészítő tanár: Mayerné Németh Krisztina

A “Régen volt? Hol is volt?” vetélkedőn – a Külügyminisztérium, a Raoul Wallenberg Egyesület és a Raoul Wallenberg Szakközépiskola szervezésében:
a 11.a osztály csapata a harmadik helyet szerezte.
csapattagok: Bartó Nikolett, Hartmann Tünde, Mészáros Dorottya, Schäffer Inez
Felkészítő: Vörös István

A  Koch Valéria szavalóverseny regionális fordulóján az országos döntőbe jutottak:
Schneidler Zsófia 10.d
Tillmann Flóra 10.d
Gelb Cintia 11.d
Pintér Lívia 11.d
Vágány Adél 11.d
Felkészítő: Büki Adél

A Keserü Jánosné Jászai Ilona Versmondóversenyen:
Nagy Vivienn Dóra- első helyezést ért el, felkészítője: Bús Éva
Cserdi Zsolt- második helyezést ért el, felkészítője: Varga Judit
Magyarlaki Anna Laura – harmadik helyezést ért el, felkészítője: Varga Judit
Kő Zsófia- harmadik helyezést ért el, felkészítője: Mihalik Zsolt

nem leőweysták:
1. hely: Bagossy Rebeka – Kodály Zoltán Gimnázium
2. hely: Bajnóczi Balázs – Kisfaludy Károly Gimnázium, Mohács
3. hely: Bujtár Orsolya – Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma
különdíj: Bassa Bella – Kodály Zoltán Gimnázium
különdíj: Endrődi Miklós – PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnáziuma

Balázs Levente 10. A osztályos tanuló (kollégiumi színjátszócsoport tagja) a Regionális Diákszínjátszó Találkozón különdíjban részesült.

A Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd Versenyen:
Kajos Luca Fanni (12.b) a második helyet szerezte meg, így a döntőbe jutott.
Felkészítők: Tamás Csilla, és Mihalik Zsolt

A megyei Gordiusz Matematikaversenyen:
Szabó Attila (12.c) első helyet szerzett, az országos döntőbe jutott. Felkészítő: Kiss Zoltán
Fekete Panna (10. c) második helyet szezett, az országos dötnőbe jutott. Felkészítő: Bereczkiné Székely Erzsébet
Béres Marcell (10.c) ötödik helyet szerzett, felkészítő: Bereczkiné Székely Erzsébet
Lengyel Zoltán (12.g) ötödik helyet szerzett, felkészítő: Bereczkiné Székely Erzsébet
Poller András (9.c) hatodik helyet szerzett, felkészítő: Kiss Zoltán, Kovács Ágnes
A versenyen Bereczkiné Székely Erzsébet tanárnő oklevelet vehetett át a tanítványok sikeres felkészítéséért.

Diákolimpia – röplabda – megyei 2. hely

csapattagok: Túri Eszter, Turi Sára, Somogyi Lilla, Nagy Boglákra, Fekete Annamária, Horváth Katalin, Kovácsevics Izabella, Fekete Zsanett, Hamvas Laura, Kismarci Henrietta, Gáspár Noémi, Gáspár Bernadett-  Felkészítő: Vásárhelyi Gábor

A 2013. évi Párkányi László megyei Fizikaverseny egyéni eredményei:
11. évfolyam:

 2. hely: Reitz Angéla (11. B)
4. hely: Bollér Krisztián (11. C)
6. hely: Horváth Hanna (11. C)

12. évfolyam:

1. hely: Szabó Attila (12.C)
3. hely: Garami Anna (12. C)

Az iskolák közötti csapatversenyt a Leőwey Klára Gimnázium nyerte. (2000. óta tizenharmadszor nyert a Leőwey csapata ezen a versenyen.)
A győztes csapat tagjai voltak még:

Éreth Szabolcs (11. C), Holub Csongor (11.C), Kövesi Bence (12. B), Krämer Konrád (13. G), Felkészítő tanár: Simon Péter

Nemes Tihamér Országos Informatikai Tanulmányi Verseny – Alkalmazás kategória. – 2. fordulóba jutott Poller András 9.c – felkészítő: Tóthné Aschenbrenner Judit

A  Zöld – Híd Alapítvány által meghírdetett “Klímavédők” című megyei vetélkedőn iskolánk csapata második helyet ért el. Csapattagok: Kubatov Réka, Mátyás Alexandra, Peregi Dalma- 10.e osztályos tanulók
Felkészítő: Hegedüs János

A megyei Nyelvhasználati Versenyen a PTE Deák Ferenc Gyakorló Gimnáziumban:
első helyeztt lett: Garami Anna (12.b)
második helyzett lett: Reitz Angéla (11.c)
Felkészítő: Varga Judit
ötödik helyezett lett : Petrovits Roberto (10.b)
kilencedik helyezett lett: Fekete Annamária (9.b)
felkészítő: Tamás Csilla

A Megyei Matematika Versenyen:
Poller András negyedik, Turi Sára ötödik, Keszeg Kornél nyolcadik helyet ért el. Mindhárman a 9.c osztály tanulói, felkészítő: Kiss Zoltán, Kovács Ágnes

Fekete Panna (10.c) második, Barna Kinga (11.a) hatodik, Kalló Ferenc (11.a) hetedik, Béres Marcell (10.c) nyolcadik helyet ért el. Felkészítő: Bereczkiné Székely Erzsébet

A megyei Fehér Lipót Matematikaversenyen:
A 12. évf. csapata: Szabó  Attila, Haraszti Pál, Kónyi Csongor – második helyet ért el. Felkészítő: Kiss Zoltán. Mindhárom tanuló 12.C osztályos.
Egyéni helyezés a 12. évfolyamon: Szabó Attila – első helyezés. Felkészítő: Kiss Zoltán
Iskolánk 11-12. évfolyamának csapatai összesítésben a harmadik helyet érték el.

A megyei angol nyelvű versmondó versenyen

2. helyezést ért el  Papp Roberta 12.f
tanára: Dr. Magyarlakiné Fekete Adrienne

különdíjban részesült: Radnai Fanni 9.b
tanára: Béresné Tímár Andrea, és Májlingerné Erdősi Emese