Immunológia Napja

Az MTA Pécsi Akadémiai Bizottság Székházán jártak diákjaink
Bereginé Szőts Annamária
2021. november 30.

A Magyar Tudomány Ünnepe programsorozatnak egy kiemelkedő eseménye volt az Immunológia Napja elnevezésű program, amelyet 2021. november 9-én tartottak a pécsi MTA Székházban.

Diákjaink három előadást hallgathattak meg, melyek központi témája a koronavírus volt.
Az első előadáson Dr.Berki Krisztina ismertette a védőoltások fejlődését Jennertől a mai modern COVID oldóanyagokig. Bemutatta a védőoltások működési elvét és a védőoltás típusok közti különbségeket.

A második előadáson Dr. Jakab Ferenc vázolta fel azt, hogy mit tanult a világ a modern kor legnagyobb járványából és megismertük a pécsi illetve hazai tudományos munka részleteit.

A harmadik előadás során Dr. Balogh Péter az immunrendszerünk felépítéséről, működéséről beszélt. Bemutatta, hogy védekezik szervezetünk a vírussal szemben.

Az előadások után lehetőségünk volt kérdéseket feltenni, így megtudhattuk, hogy sajnos a koronavírus leküzdése után is számítanunk kell újabb járványok kialakulására, de megnyugtató volt azt is hallani, hogy a megelőző, preventív lépésekre most sokkal inkább odafigyel a tudomány. A szakemberek felhívták az oltások fontosságára a figyelmünket és arra bíztattak, hogy mindenki vegye fel a védőoltást a koronavírus ellen.