“Alkossatok, gondolkodjatok és éljetek!”

A 20 éves Francia Tagozat jubileumi visszaemlékezése Vatai Éva tanárnővel
Bereginé Szőts Annamária
2022. október 11.

Iskolánk kéttannyelvű tagozatának huszadik évfordulója alkalmából a frissen nyugdíjba vonult Vatai Éva tanárnőt kérdeztem a tagozat indulásáról, az ott töltött éveiről. Örömmel és büszkeséggel sorolhatom magam azok közé, akik tanítványai lehettek. Innen is köszönöm a Tanárnőnek a válaszokra szánt idejét, szívből ajánlom mindenkinek az alábbi gondolatait.

Honnan jött az ötlet a tagozat alapításához? Milyen segítséget kapott/kaptak hozzá?
A 2000-es évek idején a mohácsi francia tagozat haldoklásához köthető a pécsi tagozat létrejötte. A francia diplomáciai szervek rendkívüli segítséget nyújtottak akkoriban az új francia tagozatok megalapításához, hiszen még nem voltunk az EU tagjai. Ezt használtuk ki, s a Leőwey Gimnázium akkori igazgatónője, Dr. Szolcsányi Jánosné ambícióihoz kapcsolódva, az ő teljes támogatását és lelkesedését vitorlánkba fogva, villámgyorsan és sikeresen indítottuk be a tagozatot. Valójában 3 hónap alatt írtam meg a programot – segítségül használva a Kodály spanyol két tannyelvű tagozatának programját –, s az első osztályunkat az utolsó pillanatban tudtuk beiskolázni. Azt azért tudni kell, hogy a gimnáziumban voltak már korábban is nyelvi tagozatok, s régóta folyt a francia nyelv hatékony oktatása, francia színjátszás – ez utóbbit én vezettem be abban az évben, amikor a Leőweybe kerültem, 1987-ben.

Hogy találta meg a tanárnőt ez a feladat?
Azért kértek fel engem a tagozat elindítására és vezetésére, mert akkoriban én voltam a „fő franciatanár”, munkaközösség vezető a gimnáziumban.

Kikkel dolgozott együtt? Mi alapján választotta/választották ki a kollégákat, tanárokat?
Az első tanárok, akik a tagozat indításakor mellettem voltak: Zöldi Éva, Radványi Krisztina, Laurent Fleuret, Buzás Boglárka és Poros András. Nem választottam a kollégákat: Radványi és Zöldi tanárnő már előtte a gimi franciatanárai voltak, Poros tanár úr Budapestről jött hozzánk, Laurent pedig – mivel akkor már sejtette, hogy itt szeretne maradni Magyarországon – maga jelentkezett a harci feladatra. 

Miként változtatott a tagozat helyzetén az új, 2014-ben elkészült szárny birtokbavétele?
A kezdetekkor a harmadik emelet 30-as termében volt az első osztályunk székhelye, mi tanárok pedig a jelenlegi orvosi szobában „laktunk”. Később felépült az U3, U1 terem, s a miénk lett az U2 is.
Aztán megkaptuk a régi házmesteri lakást: az amfiteátrumot és a klubhelyiséget. Sokáig itt volt a tanárink és az irodánk. Az új szárny birtokba vételekor már Laurent tanár úr volt a tagozatvezető. Számomra először szomorú pillanat volt: én nagyon szerettem az alsó, dohos szagú helyiségeket. De beláttam, hogy nektek felül tágasabb terek jutnak. Máig is elkeserít, hogy iszonyatos zaj van minden teremben (az alattunk működő általános iskolai udvarok miatt) és a nyár beköszöntével elviselhetetlen hőség.

A francia színjátszó csoport ötlete mikor született meg? Milyen utat járt be?
Francia színjátszás mindig is volt, mióta én itt vagyok a gimiben, azóta járjuk a nemzetközi fesztiválokat. Később, a tagozat megnyitása után kialakult, hogy minden osztályban lett egy csoport. Próbálkoztunk a keverésükkel is, de ez nagyon nem ment. Így meg állandóan fennáll az a pedagógiai veszély, hogy vannak egy osztályban a színjátszósok és a nem színjátszósok, s törésvonal mentén keletkeznek konfliktusok. A covid előtt minden színjátszó csoport utazott külföldre, a többiek nem. A színjátszók részt vettek az FTLF-en, a többiek nem. Nehéz dolog ez, s szeretném, ha mindenki megértené: választani kell. Hogy színjátszós vagy, vagy nem, egyéni döntésen alapul.
Sok-sok utunk volt, nehéz felsorolni mindet, csak néhány országot említek: Olaszország, Marokkó, Franciaország, Lengyelország, Szlovákia, Kanada, Románia, Cseh Körtársaság, Hollandia, Spanyolország. Nagy híre volt a gimis csoportjaink előadásainak. Nem tudom megmondani hány előadást hoztunk létre, s hány utat szerveztünk. Nagyon-nagyon sokat. Évente 2-3 utat, 4-5 előadást. (Egy ideig írtam ezeket, aztán már nem.) Ezen kívül projektekben is részt vettünk, s ez nem mindig egy bizonyos színjátszó csoportot mozgatott meg, hanem az vett részt benne, akinek kedve volt hozzá. Erősen él emlékeimben a Ghaza projekt. A háborút megélt palesztin gyerekek szövegeiből raktunk össze előadást, a világ sok pontján játszották így készült darabjaikat a fiatalok, ugyanazon a napon, tiltakozásul a háború ellen. 

Miért tartja fontosnak a színház formáinak megjelenését a diákok életében?

Mert a színház egy szolidáris művészeti alkotás. A jó színház berángat önmagába: ha akarsz, lehetsz Leer király, Dorine, vagy Júlia, megértheted a döntés gyökereit. Belebújhatsz különféle szerepekben és onnan nézheted a világot.

A francia nyelvhez hogyan kapcsolódott drámaoktatás?
A drámaoktatás a tagozat programjában mindig is hangsúlyosan jelen volt. Nem a nyelvoktatáshoz köthető, hanem a személyiségfejlesztéshez. Kezdettől fogva azt gondoltuk: ahhoz, hogy eredményeket érjünk el, előbb ki kell nyitni a személyiség belső kapuit. A drámaórákon általában azok is megszólalnak, akik máshol nem. Azokban is elindul és kifejeződik a gondolat, akik iskolai közegben nem mondanák el a véleményüket. Mert a dráma arról szól, hogy szükség van rád, fontos, amit mondani akarsz. A színjátszás azoké, akik meg akarják mutatni magukat a színpadon egy csoportmunka keretén belül. A dráma és a színjátszás másfajta szándékon alapul.

Sokan köszönhetjük a Tanárnőnek a Franciaországgal való első találkozásunkat. Mikor volt az első tagozatos utazás?
A tagozat kezdeti programjában szerepeltek olyan célkitűzések, amelyek fontosak voltak számunkra: így pld. a francia civilizációval való megismertetése a hozzánk járó gyerekeknek. Így alakult ki a Côte d’Azur-i utazás és a csereprogram Aix-en-Provence-szal. Fontos számunkra mindkét programban a felétek áradó bizalom éreztetése: a Riviérán gyakorlatilag kis csoportokban töltitek az időtök egy részét. Aix-ben, a csereúton pedig már „szétszórunk benneteket” családoknál: mindenki kénytelen feltalálni magát nyelvileg és emberileg. Az első út persze nem volt problémamentes, de én azt gondolom, ha a felmerülő problémákat egy utazás keretében meg tudjuk oldani, akkor minden rendben. Nagyon örülök, hogy a covid miatt sorban álló osztályok útját még sikerült megszervezni a Côte d’Azur-re, bízom benne, hogy a szép hagyomány még sokáig megmarad.

Miért esett éppen Aix-en-Provence-ra a választás a cserekapcsolathoz?
Miért Aix? Régebben voltak más cserék is, érdekesség, hogy Laurent régi gimnáziumával, a Saint-Nazaire-i Aristide Briand Gimnáziummal kezdtük. (Amikor az első utat szerveztük, Laurent diákként az udvaron rúghatta a bőrt!) Volt más csere is – Belgiummal, Vaison la Romaine-nel, Nîmes-mel, de azok valahogy elhaltak, megszűntek. 11 éve régi barátom, Pierre Vasarely ajánlotta a városát. Kialakult egy kellemes, megbízható kapcsolat az Aix-i Vauvenargues gimivel. Azóta is hűségesen visszajárnak, visszajárunk.

Mi a Tanárnő legjobb, és legkedvesebb emléke a tagozattal kapcsolatban? Van-e olyan, amire nem gondol vissza szívesen?
A tagozathoz nem fűződik rossz élményem. Én nem hiszek abban, hogy vannak rossz és jó dolgok, hanem úgy gondolom, hogy vannak történések, amelyek tanítanak bennünket. Nem kellemes az, mikor egy diák elmegy a tagozatról, mert nem találja a helyét. Olyankor kicsit magunkat is okoljuk. De megnyugtat az, amikor látom, hogy más közösségben is helyet talál és működik. És tudom, hogy ebben a tőlünk kapott muníció is segíti őt.
Lelkesítő, szép emlékek bőven vannak. Talán a legnagyobb az a csata volt, amelyet a tagozat tovább éléséért folytattunk: gyakran fenyegetett bennünket az a veszély, hogy megszűntetik vagy áthelyezik a tagozatot. Az „utcára mentünk”, petíciót írtunk, meggyőztük a városi vezetést. Mert működni akartunk. És a Leőweyben akartuk folytatni.
Hihetetlenül felszabadító érzés volt a covid utáni első utunk Krakkóba.
De a legcsodálatosabb élményem talán a kékbe öltözésetek volt. Mert éreztem, hogy mellettem álltok, hogy nem vagyok egyedül.

 Számos elismerő díja közül melyik a legkedvesebb a Tanárnő számára?
A számomra legkedvesebb díj az Emberség díj volt és a Príma díj, amelyet októberben fogok megkapni. A franciáktól kapott elismerések is sok erőt adtak, de hát azok úgynevezett protokolláris díjak: csinálok valamit, aminek van nemzetközi visszhangja, nosza, kapjon egy díjat, aki szervezte, rendezte, létrehozta. De az Emberség és a Príma díj egy város, egy megye díja, az én közösségemé, ahol az életemet és véremet adom. Ahol elismerik az emberi erőfeszítést és odaadást.

Lesz még lehetőségünk találkozni a Tanárnővel az iskolában vagy az utazások során?
Bizonyára igen. Folytatom még a színjátszást évente egy-egy csoporttal. És az FTLF szervezését az osztályokkal. De – remélem – a szellemem belengi a folyosókat, akár Kláráé. 35 év, amit ott töltöttem nem kevés idő.

Kérem, adjon tanácsot a tagozat következő generációjának, mire helyezzék a hangsúlyt a tanulmányaik során és a tagozat közösségének építésében?
Milyen tanácsot adhatnék? A mellett, hogy a tagozat tanulói vagytok – és ez büszkeséggel töltsön el benneteket! – ne csak a tanulásra összpontosítsatok, hanem alkossatok, gondolkodjatok és éljetek! Menjetek a Szitre, beszélgessetek, őrjöngjetek, kiabáljatok! Lázadjatok, ha kell, de soha ne legyetek „mouton de Panurge”-ök, akik gondolkodás nélkül
követik mások bégetését! Egyszer vagytok fiatalok, és ezt az időt kár holmi szolgalelkű, örömtelen tevékenységre pazarolni.
A közösség szép dolog, de vigyázzatok, mert ha valakinek a visszautasításán, gyűlöletén alapul, megette a fene! Leginkább az elfogadásra és a nyitottságra szeretnélek benneteket bátorítani.

Vatai Éva 1987-2022-ig volt iskolánk tanára, a francia színjátszás és a tagozat megalapítója, tagozatvezetője. Nem csak a tananyagot adta át, hanem gondolkodni, nyitottnak lenni, magukért kiállni is megtanította diákjait. Több tanítványa az ő hatására a gimnázium után is franciával, színészettel, drámaoktatással kezdett foglalkozni.

Csonka Mandula
10. f
2022.10.06.