Novemberben tartották a leendő app-pal kapcsolatos workshopot a Király utcai Hattyú Házban az IT Hub székházában. Összesen 44 kreatív és elszánt diák vett részt a Webstar Csoport, az Ivetár és az Aldi támogatásával megvalósult programján, hogy együtt ötleteljenek és tervezzenek.
Dr. Zalay Szabolcs igazgató elképzelése szerint a „Homo Studens” 3-as egységét rendszereznék , a test-értelem-érzelem dimenziói mentén, az önálló, önirányított tanulást segítené az alkalmazás. A diákok pedig a felhasználók szempontjai szerint ötleteltek.
Az ötletelésnek volt egy adott metodikája, a design thinking, ami alapján mindenki könnyedén el tudott indulni a gondolatai ösvényén, annak ellenére, hogy mindenkinek ki kellett lépnie egy kicsit a komfortzónájából, mégis elég hamar bemelegedtek a csapatok és rövidesen kifejezetten hasznos gondolatokat is meg tudtak fogalmazni. Ez a módszer lényegében három részre osztotta az ötletbörzét. Első körben a problémára fókuszáltunk, majd kezdődhetett az a szakasz, amikor is konkrét megoldásokat kellett találni. Ekkor kezdődött az igazi csapatmunka, majd mindenki bemutatta az ötleteit. A prezentációk kétségkívül az egyik legjobb és legizgalmasabb részét képezték a workshopnak, a sok egyedi ötlet, mind a témákon belül, mind az előadásmódban megnyilvánult. Akadt ugyanis, olyan csapat, amely ragaszkodott a klasszikusabb módszerekhez és hivatalos hangvétellel mutatták be munkájuk gyümölcsét azonban mások ennél határozottan rendhagyóbb és kivételesebb megoldást választottak és egy általuk eljátszott jelenet keretében ismertették a problémákat, illetve ezzel egyidejűleg a megoldásokat is.
Minden bizonnyal a leőweys közösség hasznára válhatna egy ilyen alkalmazás, tekintve, hogy amennyiben az ötletek egy jó része megvalósulna, a végeredmény jó eséllyel megkönnyítené és izgalmasabbá is tehetné az iskolai életet. Sok terv irányult például a különféle visszajelzésekre. Ennek kapcsán szóba került egy kreditrendszer, amely tanárokra és diákokra egyaránt vonatkozna és ez motiválná az iskola közösségét. A tananyagok és órarendek megosztását is többen szorgalmazták, illetve azt, hogy kommunikációs csatornaként is funkcionáljon, jelezze a napi teendőket és változásokat. És ez csak néhány, a rengeteg jó ötlet közül, ami a post it-ekre lett vetve.
A finom pogácsák után összefoglalva egy igen tanulságos és élménydús napunk volt, kíváncsian várjuk a végeredményt egy hasznos és szerethető Leőwey-app formájában. Készüljetek, januárban már mindenki véleménye számítani fog!
Jankó Anna
9/Kny