Az idén szeptemberben az első osztályfőnöki órán hallottam, hogy az osztállyal elmegyünk a Holokauszt Emlékközpontba.
Korábban már két alkalommal jártam ott. Egyszer a szüleimmel még alsó tagozatos koromban, családi kötődés miatt. Második alkalommal pedig nyolcadikos osztályos voltam, amikor ide szervezett kirándulást az iskolám az érdeklődők számára. Vegyes érzelmekkel indultam el otthonról október 24-én reggel. Jó érzés volt, hiszen az új osztályommal ekkor mentük el először kirándulni. Új barátaimmal előre megbeszéltük ki-kivel ül. Mint minden utazásra most is finomságokkal és üdítőkkel érkeztem. Jó hangulatú vonatozás következett. Beszélgettünk és sokat viccelődtünk az úton. Az Emlékközpontot tömegközlekedéssel közelítettük meg. Nagy csapatunk vonult, mint csorda Kriszti néni után. Jól éreztem magam ebben a vidám társaságban. A Páva utcába befordulva viszont rossz érzés fogott el. Tudatosodott bennem az, hogy hová is jövünk. A fejemben csak az a gondolat keringett, „Hogyan volt ez emberileg lehetséges”?
Az első 20 percre alig emlékszem. A képeket nézve álltunk a belső udvarba az emlékfal előtt. Az információk, amiket hallottam ismerősen csengtek a fülemben. Itt hangzik el a holokauszt szó magyarázata, ami égő áldozat. Beszéltek arról, hogy az emlékhely nemcsak a magyar zsidókra emlékezik, hanem minden holokauszt áldozatra. Az emlékfalat bámultam és a több mint félmillió áldozat nevét. A kiállítótérbe bejutva emlékszem a szembántó sötétre. Itt tájékoztattak bennünket, hogy zsidónak lenni vallási alapon lehet, nem faji alapon. Láttam olyan emberről képet, aki külső jegyeiben is mutatja vallását, és van, aki kevésbé. Ezután egy folyamatot mutatott be a kiállítás. A holokauszt nem a gázkamrákkal kezdődik, mint sokan gondolják. Tárlatvezetőnk a zsidóellenes ideológia fejlődését mutatta be nekünk. 3 alapfogalmat kellett megérteni: antijudaizmus, antiszemitizmus, nácizmus. Raul Hilberg osztrák zsidó származású történész magyarázatát tanuljuk erről. Az antijudaizmus azt üzeni a zsidóknak, hogy változtassanak vallást, mert zsidóként nem élhetnek közöttünk. Az antiszemitizmus azt üzeni a zsidóknak, hogy hagyják el az országot, mert nem élhetnek közöttünk. A nácizmus pedig azt üzeni, hogy a zsidók nem élhetnek sehol. A terem lejtése feltűnő volt, egyre borzasztóbb információkat hallottunk, és a képek és videók is egyre több szörnyűséget tártak elénk. Ma már elképzelhetetlennek tűnő látványos kirekesztéseket hirdető táblák, propagandák voltak kirakva olyan feliratokkal, mint például: „a zsidók nem közénk valók, ne vásárolj zsidónál”. Megalázó karikatúrák tették nevetségessé, és vették el az emberi méltóságot emberektől. Vagyoni elkobzásról láttunk képeket, ahol halomba álltak a ruhák, cipők és értékek. A tárlatvezető hölgy elmagyarázta nekünk, hogy faji alapú törvények már 1935-ben születtek. Már egészen korán szabályozták, hogy ki zsidó, de a félvérek helyzete sokáig kérdés volt. Ezután kérdéseket tehettünk fel. Elhangzott egy olyan, hogy: „miért nem vándoroltak ki Németországból?” Erre nem kaptunk itt választ, vagy nem figyeltem eléggé, de Pécsi Tibor online előadásában beszél erről. 1938. júniusában, Franciaországban, Evian-les-Baius-ban konferenciát tartanak a zsidó menekültekről. Itt az a döntés született, hogy német belügy, ami ott folyik. Ebben az előadásban van szó a kindertransport akcióról, ami által kb. 10 000 zsidó származású gyereket fogadott be Anglia a háború előtt. A kiállításon végig azt láttam, hogy a II. világháború a zsidók elleni háborúról szólt. Nemcsak területi célokról, hanem faji célokról szólt. Láttuk a már történelemkönyvekből ismert sárgacsillagokat a ruhára varrva, ami megbélyegezte az embereket. A gettósításról videót néztünk, ahogy fizikailag is elkülönítették egy városban a zsidókat. Átjárókat, falakat, kapukat és őröket láttunk, akik azon munkálkodtak, hogy ez működjön. Emlékszem egy olyan jelenetre, ahol táncoltak a zsidók, amíg arra vártak, hogy átengedje az őr az úton őket. Ahogy mentünk egyre lejjebb, az Endlösung kifejezésre emlékszem. Ez a zsidókérdés végső megoldása, Adolf Eichmann nevéhez fűződik. Ekkor már tompította a figyelmemet a hely. Túl sok volt a halott a gödrökben, az információ a kikészült alkoholistává lett náci katonákról. 1942 januárjában a vansee-i konferencián pár középvezető náci tiszt kitalálta, hogyan fogja megölni az összes zsidó embert a világon. Ekkor már kiszerettem volna menni. Vártam a zsinagógát, tudtam, ha ott leszünk, akkor már lassan a pláza következik. A borzalmak borzalma jött. Minden, amit már annyi filmen láttam. A kopaszra borotvált lesoványodott nők és férfiak. Halottak mindenütt. Josef Mengele áltudományos kísérletei Auschwitzban. Mindenhol a haláltáborok képei, videói. Számok, melyek 3 millió emberről beszélnek, akik a táborokban vesztették életüket. Arcokra emlékszek, akik nézik a zsidók elhurcolását az utcán. Ma már nehéz elhinni, hogy pár fegyveres katonával szemben senki se lázadt. Emberek százai élték életüket, és nem avatkoztak közbe. Sok kérdés vet fel bennem ez a téma. A tanárok megbecsülése a társadalomban, vagy Harkányban kinéznek egy muszlim nőt a gyógyvízből, és még sorolhatnám azokat a napi eseményeket, amik kavarodnak a fejemben. Azt se értem, hogy a szövetséges hatalmak miért nem avatkoztak bele hamarabb az emberek megölésének leállításába. Pécsi Tibor kérdése, hogy „miért nem bombázták le a szövetségesek Auswitzot?” Még mindig sok a kérdés annak ellenére, hogy ma sok írás és képi emlék őrzi a népirtást. Naplókból és visszaemlékezésekből filmek készülnek, bemutatják a szörnyű vészkorszakot. Sose fogom megérteni, hogy miért volt egy eszmének ennyi követője.
A kiállításról átmentünk egy előadást meghallgatni. Utána visszazökkentünk a 2023-as valóságba. Kint meleg és napsütés fogadott bennünket. Utunk a Corvin plázába vezetett. Barátaimmal az egyik gyorsétterembe mentünk, megtömtük a pocakunkat. Nevetgélve beszélgettünk, telefonoztunk. Majd a megbeszélt időben csatlakoztunk Kriszti nénihez, Laurához. Miután összegyűlt a csapat indultunk a vonathoz. Fáradságunk a vonaton eltűnt. Jó hangulat uralkodott végig. Otthon anyukámnak este mindenválasz ennyi volt: jó, igen, igen… Egy igazi érzelmi hullámvasút.
Holczknecht Brúnó
9/Kny
