Országos döntőben mezei futóink

Két korcsoportban is jelen leszünk
Bereginé Szőts Annamária
2025. március 31.

Idén, március 20-án rendezték meg a mezei futás vármegyei döntőjét. A helyszín az elmúlt évekhez hasonlóan a Tüskésréti-tó volt, ahol egy kijelölt füves versenypálya várta a sportolókat. Iskolánk 12 diákkal képviseltette magát, az V. és VI. korcsoportban 1-1 fiú csapat, míg a lányoknál 3 egyéni versenyző állt rajthoz. A lányoknál Pirisa Dia szép futással a középmezőnyben végzett, míg Jánosi Tímea végig erős tempót diktálva a 9. helyen ért célba. A lányok részéről a legkiemelkedőbb eredményt Tarján Elvira hozta, aki egészen elképesztő futással végig a élbolyban haladva szerzett bronzérmet és egyéniben országos döntőbe jutott. A fiúknál az V. korcsoportban, a Kollmann Olivér, Kállai Barnabás, Kalmár Bonca, Szabó Dániel összetételű csapat megyei 2. helyezett, míg VI. korcsoportban, a Horváth Tamás, Heisz Botond, Nagy Zalán, Vincze Kornél alkotta négyes szintén megyei 2. helyen végzett, így mindkét csapatunk országos döntőbe jutott. Gratulálunk tanulóinknak a szenzációs eredményekért.
 
Felkészítő: Varga Tamás testnevelőtanár

#   #   #   #   #