Ismét Bonis Bona díjjal gazdagodtunk

Tamás Csilla tanárnő már másodszor kapta meg a Bonis Bona díjat a „Kiváló Tehetséggondozó” kategóriában, melyet elsősorban a hazai és nemzetközi versenyeredmények, leginkább az OKTV eredmények alapján ítélnek oda. Iskolánk legutóbbi díjazottját a tehetséggondozásról, az iskolai lehetőségekről és az elismerésről kérdeztük.
Bereginé Szőts Annamária
2021. szeptember 18.

A „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díj 2013 tavasza óta ad lehetőséget a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző hazai és határon túli pedagógusok elismerésére. A díj elnevezése a Bonis bona discere, vagyis „Jótól jót tanulni” latin közmondásból származik. Szeptember 9-én adták át az idei díjakat a BMC központban.

, Ismét Bonis Bona díjjal gazdagodtunk
-Mit jelent az Ön számára a tehetség?

Nagyon nehéz megfogalmazni azt, hogy mi a tehetség, ki tehetséges valójában és miben. Minden gyermek tehetséges valamiben, de mindig időben kell megtalálni azt, hogy miben. Szerencsére a tanórákon azonnal látjuk, hogy kik azok, akiknek csillog a szemük, akik érdeklődnek a téma iránt, sőt, plusz munkákat is hajlandóak elvégezni. Úgy vélem, egy dolog a tehetség, azonban a sikerekhez szükség van egy nagy adag szorgalomra is, hiszen a versenyekre felkészülés az mind a diák, mind a tanár részéről is nagy áldozatokat kíván.

-Ma, a 21. században, és itt, a Leőweyben, milyen lehetőségek vannak a tehetséggondozásra?

Általában csoportos vagy egyéni felkészítést tartunk. Megemlíteném az Arany János Tehetséggondozó Programot is, ahol számos lehetőség van a tehetségek támogatására, több diákkal külön és rendszeresen is foglalkozhatunk. Ez nem csupán iskolaidőben történik, gyakran a hétvégét és az ünnepnapokat is rá kell szánni, mert mindig mindent meghatározott időpontban kell leadni. Volt arra is példa, hogy a karácsonyfa alatt stilizáltam egy OKTV- dolgozatot, mert épp akkor kellett elküldeni. Ilyenkor beszippant ez a versenyhangulat, és vállvetve együttdolgozom a diákokkal. Természetesen iskolánkban sok szakkör is működik, ez is lehetőséget ad a tehetséges diákok fejlesztésére.

-Ön már másodszor részesült a Bonis Bona díjban, sőt, Németh László – díjat is kapott már. Mit jelent az Ön számára az elismerés?

Amikor egy diákunk versenyt nyer, vagy valamilyen díjat kap, akkor mi a háttérben vagyunk, és a külvilág számára szinte ismeretlen a felkészítő tanár. Ezért is hozták létre ezeket a díjakat, hogy a felkészítő tanárokat is megismertessék a külvilággal, valamint elismerjék a munkájukat. Nyilván mindenki nagyon örül az elismerésnek, de mi nem ezért dolgozunk. Inkább úgy fogalmaznék a díjak tekintetében, hogy szerencsés vagyok, hogy ilyen tehetséges diákokkal dolgozhatom itt a Leőweyben. Nagyon sok kollégám végez kiváló és lelkiismeretes munkát, többen kaptak rangos elismeréseket, díjakat. Például Varga Judit tanárnő is kétszeres Bonis Bona díjas, Implom- és Németh László díjas, akivel gyakran dolgozom együtt a tehetségeket segítve. Ám a külső elismerésnél talán fontosabb az, hogy a diákok csillogó szemmel, felállva, tapsolva, őszintén örültek velem együtt az elismerésnek.

-Kik az Ön példaképei, kik segítik a tanári pályáján?

Bakóné Aradi Évát említeném elsősorban. Pályakezdő tanárként ismertem meg, több versenyen találkoztunk, tanácsokkal segített az induláskor. Hosszú éveken át vittem versenyzőket Siklósra, ahol láthattam szervezőkészségét, elkötelezettségét, közvetlenségét. Tőle vettem át a Baranya megyei Édes anyanyelvünk verseny szervezését is, személy szerint nagyon sokat köszönhetek neki, még ma is rendszeresen visszahívjuk elnöknek a versenyeinkre.

Tamás Csilla 31 éve a Leőwey Gimnáziumban tanít, 1990-ben végezett a PTE Magyar irodalom, nyelvészet szakán.
Dr. Szépe György vezetésével anyanyelvi nevelés specializációt végzett, ennek köszönhetően számos kutatásban vett részt, valamint a szakdolgozatát is nyelvészeti témában írta. Tanári pályáján az anyanyelv oktatására helyezi a hangsúlyt, számos versenyre készít fel igen nagy sikerrel diákokat. 2012 óta a Baranya megyei „Édes anyanyelvünk” versenyt szervezi.
Ez idáig 25 tanítványa jutott be a magyar OKTV döntőjébe,
4 diákja pedig meg is nyerte azt.

, Ismét Bonis Bona díjjal gazdagodtunk