A Memento Parkban járt a 10. f osztály

Beszámoló, galéria
Bereginé Szőts Annamária
2021. október 13.

Október 6-án a 10. f osztály kalandra indult Budapestre a Memento parkba, melyet a Rákóczi Szövetséghez benyújtott nyertes pályázatunknak köszönhetünk. Az eső végig esett, mintha dézsából öntenénk, de ez se tántorított el minket, hogy szoborról-szoborra totyogjunk esernyőink alá behúzódva és így járjuk végig a szoborparkot.

„Szabadtéri múzeum Budapest XXII. kerületében, a magyarországi szocializmus emlékeinek bemutatásával foglalkozik. E kortörténeti kiállítóhelyen a szocializmus éveinek azon 42, a szocialista realizmus stílusában alkotott köztéri alkotása található, amelyeket a kommunista politikai rendszer ideológiájának tükrözőiként állítottak fel, és amiket az 1989-90-es politikai rendszerváltozást követően Budapest utcáiról eltávolítottak.”

A rendszerváltozást követően a főváros kerületi önkormányzatai döntöttek a szoborparkba áthelyezendő budapesti szobrokról. Ma az üzemeltetők célja, hogy a megnyitáskori állapot változatlanul fent legyen tartva, ezért több szobrot nem terveznek kiállítani.

A szoborparkkal szemben kialakított épület az ún. Sztálin-tribün, ami a Sztálin szobor csizmájának másolatát foglalja magába. A Memento Park főbejárata elölről nézve egy hatalmas, klasszicizáló épületnek tűnik Nagyon érdekes szobrok találhatók itt, különböző stílusban. Egy pár emlékművet egyiptomi stílusban készítettek el (pl. Lenin-emléktábla és munkásmozgalmi harcosok emlékműve). Az idegenvezető elkísért minket egy fedett részhez, ahol interaktív játékok vártak ránk. Az egyik játékban családokat kellett párosítani, míg a másikban trabantokat. Egy vörös csillag ajándékbolt is volt kommunista tárgyakkal, útlevelekkel, prospektusokkal, kitüntetésekkel, stb. Aztán átkísértek minket egy kis házba, ahol egy kisfilmet néztünk meg, hogy hogyan kémkedtek emberek után a kommunista időszakban, valamint hogyan kutattak át lakásokat a tulajdonos tudtával, vagy épp tudta nélkül.

Összességében nagyon érdekes volt, mert ezeket a történelem könyvek nem adják át, de egyben fura is, hiszen az osztálytársaim szülei és az enyéim is ebben éltek.

Németh Zoé
10. f