Vízkereszti ajándékkoncert

A Filharmónia által felajánlott lehetőséggel több tanárunk is élt.
Bereginé Szőts Annamária
2022. január 6.

Tegnap különleges ajándékkoncertben lehetett része azoknak a pécsi tanároknak, akik elfogadták a Filharmónia Magyarország meghívását a Kodály Központba.

Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója köszöntőjében elmondta, kiemelten fontosnak tartja a tanárok munkáját és az oktatás ügyét. Elismerését fejezte ki mindazoknak, akik energiát nem kímélve dolgoztak az elmúlt évek igen nehéz időszakában is, ezért köszönetként hívták meg a tanárokat erre a nem mindennapi koncertre.

A koncert felajánlás önmagában is nemes gesztus, számomra azonban további örömként szolgált, hogy az ország legjelesebb régizenei előadói, az Orfeo zenekar és a Purcell kórus műsorát hallhattam. Bach legismertebb művének, a Karácsonyi oratóriumnak ritkábban előadott 4.5.6. kantátáját tűzték műsorra, ugyanis a Karácsonyi oratóriumként ismert mű valójában 6 kantátát ölel magába. A Vashegyi György által vezetett együttesek ritkán hallható hangszereket is megszólaltattak, ilyen az oboa d’amore, az oboa da caccia és a legritkábban hallható tenor oboa is. A hiteles, régizenei hangzást a rekonstruált hangszereken kívül a kórus és szólisták csodálatos egységes hangzása is biztosította. Számomra a legérdekesebb az 5. kantáta volt, amely létezését annak köszönheti, hogy 1734 év 1735 fordulóján nem volt karácsony és újév között vasárnap, így újév után volt közvetlenül, amely egy plusz ünnepi alkalmat biztosított. A kantáta története szerint Heródes három embere meglátogatja Jézust és a fényt látván azonnal megtérnek.

Iskolánkból több tanár is részt vett a koncerten, melyet ezúton is nagyon köszönünk a szervezőknek!

Radóczy Jusztina
énektanár