A koronavírus alatt minden megváltozott, az első cserediák kapcsolatunk is eltér a megszokottól. Az idei évben Isztambulba utazunk, virtuálisan. A kezdetben titkos ,,úticél” sokáig lázban tartotta az osztályt, és így rengeteg tipp és fogadás született arra, hogy melyik országgal lesz kapcsolatunk: Romániától kezdve Afrikáig.
Havonta egyszer egy kis képernyőn sípolással, zúgással, gondosan artikuláló kiabálásokkal és akadozó internettel ugyan, de találkozunk a török osztályunkkal.
A közös online órákon még kissé zavarban vagyunk, így tesszük fel egymásnak a felmerülő kérdéseket.
Míg ők a gulyáslevest és Mátyás királyt keresik a kahootban, addig mi Isztambul zajait hallgatva járjuk körbe a várost, vagy ppt-n megismerjük a legfőbb látványosságokat, végig követjük egy napjukat az iskolában.
A török iskola ugyan kívülről sárga, mint a miénk, de belülről teljesen más világ. Egyenruhában, maszkban, szigorúan fülbevaló és telefon nélkül járják a folyosókat, míg az iskolát nálunk a színes káosz jellemzi.
Nagyon furcsállottuk a szigorú szabályokat, de ők sem értették például, hogy miért lehet egész nap nálunk a telefonunk.
Mindenki kapott egy vagy két levelezőtársat, akikkel franciául próbálunk megismerkedni. Hiába van köztünk 1266 km távolság, és először úgy tűnik, hogy nagy a kulturális és nyelvi különbség, mégis rengeteg közös van bennünk, és megértjük egymást. Kiderült, hogy hasonló az érdeklődésünk, ugyanazokat az előadókat hallgatjuk, hasonló könyveket olvasunk, és ők a magyar nyugdíjasokkal ellentétben nem a Szulejmánt nézik.
Remélem, hogy a projektből tényleg kialakulnak új barátságok, és további sok újdonságot tudunk meg egymás kultúrájáról, és egyszer kilépünk a képernyőből, és személyesen találkozunk az isztambuli Hagia Sophia-nál és a pécsi dzsáminál.
Zichy Emma
9. f