Önvizsgálat

Biológiaóra keretében tartottak prevenciót
Bereginé Szőts Annamária
2022. június 24.

A Baranya Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály egészségfejlesztő szakembere, Fischer Éva prevenciós előadást tartott a tizedik évfolyam diákjainak az emlő és a here önvizsgálatáról, hiszen iskolánk nagy figyelmet fordít a diákok egészségnevelésére és fejlesztésére is.

Hazánk élen jár a daganatos megbetegedésekben, így kiemelten fontosnak tartjuk azok megelőzését. Éppen ezért az aktuális tananyaghoz kapcsolva meghívtam a Közegészségügyi Osztály szakemberét az óráira.

A diákok még a tanórákon elsajátították a szaporító szervrendszer felépítését és működését. Erre a tudásra építve ismerkedhettek meg az emlő- és a hererák kockázati tényezőivel, a betegség jellemző tüneteivel, a diagnosztikai, a kezelési és a prevenciós lehetőségekkel. A tanulóknak lehetőségük nyílt emlő és here mulázs (anatómiai modellek) tanulmányozására. A fiatalok többsége egyáltalán nem tudja, milyen jelek utalhatnak emlő- és heredaganatra, és hogyan kell az önvizsgálatot elvégezni. A betegségek kialakulásának megelőzésében kiemelten fontos az emlő- és a here önvizsgálat és azok helyes elvégzése. A korai felismerés életet menthet!

Wellesz Andrea
biológiatanár