Balatoni bolygóvadászat

A 9. c Balatonfenyvesen kémlelte az eget
Bereginé Szőts Annamária
2022. június 26.

Június 12-14. között a 9. cf osztály tagjai osztálykiránduláson vettek részt Balatonfenyvesen. Simon Péter tanár úr kérésére rendelkezésünkre állt egy csillagászati távcső, így ki is használtuk a tiszta eget és 12-én este 9-kor kimentünk a szabad ég alá. A móló végéről jó rálátásunk volt az égre minden irányban és megnéztük a Hold nagyobb krátereit (Copernicus, Tyhcho), a Mizar-Alcor csillagpárost és az Albireo kettőscsillagot is.

Fellelkesülve az esti sikereken eldöntöttük, hogy hajnalban megnézzük a bolygókat. Az éjféli fekvés után fájó tagokkal felkeltünk hajnali háromkor, hogy ismét kimenjünk a mólóra és a keleti égbolt felé fordítsuk távcsövünket. 3:30-kor készen álltunk az észlelésre összeszerelt felszerelésünkkel. Ekkor már fent volt a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz. Kis elongációjának köszönhetően a Vénusz csak később kelt, közvetlenül napkelte előtt, így azt csak később figyelhettük meg. A Jupiterrel kezdtük, mely különleges (-2,4 magnitúdós) fényességével keltette fel figyelmünket. Amikor ráfordítottuk a távcsövet a légkör nyugodtságának köszönhetően csodálatos látvány tárult a szemünk elé 250-szeres nagyítás mellett. Láthattuk a Jupiter felhősávjait, a Nagy Vörös Folt néven elhíresült vihart a felszínén és négy legfényesebb holdját, a Callistot, az Iot, az Europat és a Ganymedet, melyek közül a Ganymede látszott a legközelebb a bolygóhoz.

Következőként a Marsot vettük szemügyre, melynek megvilágítottsága 86,6% volt, mely adat jól meglátszott a formáján (a bolygók megvilágítottságában hasonló fázisok vannak, mint a Hold megvilágítottságában, a 86,6 % azt jelenti, hogy a felszín felénk néző oldalának 86,65-a van megvilágítva). Okuláron (lencsén) keresztül ugyan nem, de az utólag feldolgozott képen jól elkülöníthetőek a lávafolyások (sötétebb részek) és a homokos területek (vöröses részek).

Mivel kezdett az égbolt világosodni, így gyorsan rá kellett térni a halványabb Szaturnuszra, melynek fényessége 0,7 magnitúdó. A Cassini-rés ugyan nem, de a gyűrűk és a bolygó kontrasztjai jól megfigyelhetőek voltak. Okulárban halványan látszott a Szaturnusz Titan holdja is, de a fénykép túlságosan alul exponált ahhoz, hogy azon is látható legyen. Mellesleg a Titan látszó fényessége csupán +9,1 magnitúdó, vagyis 2200-szor halványabb, mint a Szaturnusz. Ez is mutatja, hogy milyen jó egünk volt. Egy magnitúdó eltérés 2,5-szeres látszó fényességbeli eltérést jelent és ráadásul az egyszerűség kedvéért a nagyobb szám kisebb fényességet jelent, vagyis a fényességet magnitúdóban egy fordított exponenciális függvényként lehet értelmezni. Éppen ezért a Szaturnusz és Titan közötti fényességkülönbség: 9,1-0,7= 8,4. 2,58,4=2200.

Legutoljára kelt fel a legfényesebb bolygó, az Esthajnalcsillag, vagyis a Vénusz. Ahogyan azt már említettem nagyon kicsi elongációja miatt nem sokkal a Nap előtt kelt, így már nagyon világos volt, mire fotózni lehetett volna. Egyrészt a csillagász fotóknak nem tesz jót a nagy háttérfény (ezért is nem szokták nappal fotózni a holdat, hiába látszik), másrészt még ekkor is nagyon alacsonyan volt, kevesebb, mint 10°-ra a horizonttól. Ez is a fotózás ellen szólt, hiszen minél közelebb van egy égitest a horizonthoz, annál több hullámzó, kavargó légkörön kell keresztülnéznünk ahhoz, hogy láthassuk. Ezért erről sajnos nem sikerült jó felvételt készíteni. Ennek ellenére okulárban szép volt, jól látszott 81,3%-os fázisa.

Felszerelés: 150/750 Newton távcső, EQ3 mechanika, ZWO ASI 120 MC-S kamera, 2x barlow, 6mm Goldline lencse, 10mm Barium lencse, jusztírlézer, Microfocus.

Képek feldolgozásához használt szoftverek: ASIStudio, Pipp, Autostekkert, Registax6, Lightroom

Bocor Gergely
9. c