A német előkészítő foglalkozások zárásaként a nyolcadikos diákok egy vidám vetélkedőn mérhették össze kreativitásukat és probléma megoldó képességeiket. Természetesen mindezt német nyelven. Az esemény házigazdájaként a 9.d tanulói értékelték a megoldásokat és a feladatok közötti szünetekben az iskolánkban szerzett eddigi élményeikről és benyomásaikról meséltek. Nem babra, hanem kisebb ajándékokra ment a játék, azaz a verseny. Szinte mindenki részesült valamiféle nyereményben. A kötetlen és szórakoztató program célja többek között az is, hogy ráhangolja a diákokat a másnapi Német Versenyre. A képek alapján elmondható, hogy ez sikerült is.
Két év kényszerszünet után újra iskolánkban tarthattuk meg a minden évben megrendezésre kerülő Német Versenyünket. A versenyen résztvevő diákok írásban és szóban is megmutatták német tudásukat, valamint értékes vizsgatapasztalattal lettek gazdagabbak. Összesen 56 diák jelentkezett versenyünkre, akiknek több mint a fele ért el 80%-nál magasabb eredményt. Az első három helyezett leőweys kulacsot és könyvet kapott, valamint az idén első alkalommal a legjobb fogalmazásért különdíjat is megítélt a vizsgabizottság.
Szívből gratulálunk az eredményekhez!