In memoriam Szederkényi Ervinné, Julika

Elhunyt iskolánk egykori irodalomtanára.
Emlékét szeretettel őrízzük!
Bereginé Szőts Annamária
2023. január 9.

2022. 12. 30-án hosszú betegség után életének 89. évében elhunyt Szederkényi Ervinné Julika néni, aki 1969-89 között volt iskolánk irodalomtanára.

Szomorú szívvel értesültünk, hogy egykori kedves kolléganőnk, Szederkényi Ervinné, Julika eltávozott közülünk.
A Leőwey Klára Gimnázium tantestületének vezető egyénisége volt a 70-es, 80-as években. Irodalmat tanított, irodalmi színpadot szervezett, ahol tehetséges diákjaival szép eredményeket ért el. Szavalóversenyeken, színpadi művek előadásában (pl. Svejk), a Helikonon kimagasló sikerélményhez segítette tanítványait. Többen színészi, írói, előadói pályára léptek (pl. Lipics Zsolt, Gráf Csilla, Balogh Róbert).
Jó szaktanár volt, idejét tanórán túl is feláldozta a jó eredményekért. Tanítványaira az órákon kívül is figyelt, átérezte gondjaikat, próbált segíteni nekik, de nemcsak tanítványainak, hanem bajba jutott tanártársainak is segített, konfliktusokat felvállalva, kitartva elvei mellett.
Segítőkész, empatikus ember volt, közösségben érezte jól magát. Szerette a humort, vidám természetű volt. Éveken át dolgoztunk együtt a bólyi címerező táborban, ahol 4-5 fős meghitt közösségekben rendszeresek voltak a hosszú, őszinte, vitáktól sem mentes esti beszélgetések. Talán ekkor kerültünk igazán közel egymáshoz.

Emlékét szeretettel megőrizzük!
Nyugodjon békében!

Kovács Lászlóné
egykori kolléganő

 

Miért felejthetetlen magyartanár Juli néni?

Izzó lelkesedése nem tudott nem hatni ránk, ahogy kedvenc alkotóinak világába bevezetett minket.
Szokatlan, forma bontó órai munkák, otthoni házi feladatok, vagy téma záró dolgozatok révén vett rá minket a kreatív, nyitott közeledésre úgy a klasszikus, mint a kortárs szerzők műveihez.
Személyes ismerőseinkké, barátainkká váltak szavai nyomán költőink, íróink.
Töretlen erővel vitte évről évre színpadra színjátszósaival az újabb és újabb műveket, fantasztikus élménnyel gazdagítva valamennyi résztvevőt.
A szépre, jóra, tisztaságra való elkötelezettsége erősen hatott ránk, tanítványaira is, ha időnként adott kérdésekben nem is értettünk vele egyet.
Amikor Kaposváron színházban járhattunk vele, ha személyes ismeretsége révén Kósa Ferenc rendezővel beszélgethettünk, vagy Nagy László emlékházának avatásán vehettünk részt, formálódtunk, változtunk. Meggyőződésem szerint teljesebb emberré.
Hihetetlen intenzitással törekedett az igazságot megragadni, átadni. És tudjuk, „boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégülést nyernek.” Ez a boldogság most már mindörökké az övé.

Dr. Kovács László
egykori tanítvány

#   #   #   #   #   #   #