Pályaorientációs napot tartottunk

Az előadók között számos volt diákunkat köszönthettük
Bereginé Szőts Annamária
2023. január 18.

A meghosszabbított téli szünet után tartottuk idei pályaorientációs napunkat, melyen az iskola teljes diáksága részt vett.
A négy órából álló tanítási munkanapon a kötelező fakultációválasztással és továbbtanulással kapcsolatos előadásokon kívül a diákok mintegy 60 programból választhattak szabadon.
Az egyetemi karok és a felsőoktatást kiegészítő ösztöndíjlehetőségek tájékoztatói mellett számos önismereti és karriertervezés workshopot szerveztünk, de megismerhettük a pályaválasztás egészségügyi tényezőit, a jövő szakmáit, mint például a víruskutatás, az IT- vagy a drónok világa.
Idén először – hagyományteremtő szándékkal – nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy diákjaink megismerhessék volt leőweysta társaik sikeres életútjait. A „Baglyok” nagy örömmel jöttek vissza alma materükbe, ahol annak idején megalapozott tudást kapva az élet szinte bármely területére eljuthattak és helyt állhatnak. Köszönthettük köztük

  • Dr. Mintál Tibor orvost, a PTE Klinikai Központ Ortopédiai Klinika, Egynapos és Sportsebészeti Részleg vezetőjét,
  • Dr. Solt Edit jogászt, fitneszközpont tulajdonos-vezetőt,
  • Garai Péter FIFA játékvezető-vállalkozót,
  • Czigler Enikő és Czigler Zsolt közgazdászokat, Vimage applikáció fejlesztő-tulajdonosait,
  • Dr. Mészáros Flóra művészettörténész-kurátort a Budapesti Metropolitan Egyetem docensét,
  • Csikós Gergő üzletfejlesztési vezetőt, a Webstar Csoport tagját,
  • Kovács Tamás fotóst, a TSP Art Lab-tól,
  • Ódor Kristóf színművészt, a Centrál színház társulatának tagját,
  • Dobos Elvira coachot, szervezetfejlesztési tanácsadót,
  • Ásványi Rita ügyvezetőt, az Almalomb Zöld Michelin csillaggal kitűntetett étterem  tulajdonosát,
  • Dr. Meskó Norbert pszichológust, a PTE habilitált docensét,
  • Dr. Bohli Eszter bírót, a Pécsi Járásbíróság bíráját, az Országos Bírói Tanács (OBT) elnökét,
  • Ölbei Claudia tolmácsot, az Európai Bíróság tolmácsát (angol, francia, német),
  • Rechnitzer Szilvia közgazdászt, Pécs városmarketingesét,
  • Kajos Luca gyógytornász- fizoterapeutát, egészségügyi menedzsert, PhD hallgatót,
  • Szabó Gabriella zongoraművész-zeneszerzőt.

    Ezúton is köszönjük minden előadónak a színes, tartalmas előadásokat, Gerendásné Szabados Timea igazgatóhelyettesnek pedig a nap megszervezését!