Koch Valéria-díjjal jutalmazták Kiss Bence tanár urat

A magyarországi németek legmagasabb kitüntetéseit a Kodály Központban adták át.
Bereginé Szőts Annamária
2023. január 19.

Idén huszonhetedik alkalommal került sor a Magyarországi Német Önkormányzatok Napjára, melyet minden év január második szombatján ünnepelnek.

A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata ez alkalomból 2023. január 14-én a pécsi Kodály Központban 15.00 órai kezdettel rendezte meg gálaműsorát.

Az ünnepi beszédet Natalie Pawlik, a Német Szövetségi Köztársaság kormányának áttelepültekért és nemzeti kisebbségekért felelős megbízottja tartotta.

A gálaműsor keretében átadták a magyarországi németek legmagasabb kitüntetéseit, ahol iskolánk tanára Kiss Bence István Koch Valéria-díjat vehetett át eddigi, a hazai német nemzetiség életében végzett közéleti és tudományos munkájáért.

Kiss Bence István a Tolna megyei Varsád községből származik, a Pécsi Tudományegyetemen 2017-ben BA-diplomát szerzett német nyelv és irodalom szakon, szakfordítói specializációval, majd ugyancsak Pécsett végezte az osztatlan tanárképzést, amit mesterdiplomával zárt 2022-ben, így német nemzetiségi nyelv és történelem szakos középiskolai tanár lett. Jelenleg iskolánkban német nyelvet, német nemzetiségi népismeretet tanít, valamint az intézményben a Koch Valéria Könyvtárért is felelős.

A magyarországi német identitásának kialakulása szempontjából meghatározónak tartja a gyönki Tolnai Lajos Gimnáziumban töltött éveit. Erre az időszakra nyúlik vissza a szülőfalujában élő népszokások és régi épületek kutatásának kezdete. Néptáncosként és szervezőként maga is részt vett szülőfaluja nemzetiségi kulturális életének alakításában. Jelenleg is tagja a varsádi német önkormányzatnak, valamint az ott helyben működő értéktárbizottságnak, és e tisztségében a falu épített örökségének dokumentálásáért felel.

Tudományos munkásságának középpontjában a helyi német építészet témája áll. Dolgozatának címe: „Lokális perspektívák a varsádi német nemzetiségi népi építészetben. Térszemlélet, térhasználat, a parasztház építészeti fejlődése és sajátos jegyei. Ugyanebben a témakörben – a helyi evangélikus közösség, temetői és halottkultusz, Varsád gazdasági épületei és udvari struktúrái témakörökkel kibővítve – doktori tanulmányok megkezdését tervezi a közeljövőben.

Sajtó- és médiamegjelenések:

Sonntagsblatt
Teol
Youtube (11:30-tól)
Neue Zeitung, Nr. 3/2023. Seite 16–17.

, Koch Valéria-díjjal jutalmazták Kiss Bence tanár urat
, Koch Valéria-díjjal jutalmazták Kiss Bence tanár urat