Középiskolásokat is vár a BTK az Országos Diákköri Konferenciára

A Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi szekciót április 11-13. között rendezik meg
Bereginé Szőts Annamária
2023. február 27.

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara a 36.  Országos Tudományos Diákköri Konferencián a Kar által szervezett szekcióban,  a tagozati ülésekre várja szeretettel az érdeklődő diákokat bármely  középiskolai évfolyamról. A résztvevőket a kávészünetekre, étkezésre, esti vacsorára is vendégül látják.

A szervezők március első felében kérnek majd ehhez kötődően regisztrációt. A meghívás főként a tagozati ülésekre szól, melyek iskolaidőn kívül is elérhetőek.

Helyszín: 7624, Pécs, Ifjúság útja 6. (a Pécsi Tudományegyetem Ifjúság úti campusa)

Szekció

Rendező intézmény

Időpont

Honlap

Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi

PTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

április 11-13.

https://otdk.pte.hu/pepak-szekcio

A szekció témája iránt érdeklődő diákokat a rendezők kisebb csoportokba szerveznék, és a diákcsoportokhoz egyetemi hallgatókat rendelnének, akik felvennék a kapcsolatot a diákokkal, előzetesen tájékoztatást nyújtanának, majd a rendezvény napjain kalauzolnák a helyszíneken, mindenben kísérnék, segítenék őket.

Program:

Április 11., kedd

10:30- 12:00               Megnyitó

                                    Köszöntők, a Konferencia hivatalos megnyitása

                                    Prof. Dr. Bereckei Tamás előadása (40-45 perc)

12:00- 13:00               Zsűritájékoztató

12:30- 14:00               Ebéd

14:00- 18:00               Tagozati ülések I.* (18:30-ig: Értékelés, jegyzőkönyvek készítése)

16:00- 16:20   Kávészünet

19:00 –                        Vacsora

20:00 –                        Megnyitó fogadás

                                    Táncház a Misina Néptáncegyüttessel

 

Április 12., szerda

7:00- 8:30                   Ébredj fel, PePAK! Sportprogram a PTE Botanikus kertjében

9:00- 13:00                 Tagozati ülések II.* (13:30-ig: Értékelés, jegyzőkönyvek készítése)

11:00- 11:20   Kávészünet

12:00- 14:00               Ebéd

13:00- 17:00               Tagozati ülések III.* (17:30-ig: Értékelés, jegyzőkönyvek készítése)

            15:00- 15:20   Kávészünet

17:30 – 19:30              Főzsűri ülése

18:00- 19:00               Irány Pécs! Irány a PTE!*

Programok az Egyetem, Városunk és Régiónk bemutatására

20:00-                        Vacsora

                                    Zenél a PTE BTK

22:00-                         Hallgatói buli (a BTK HÖK szervezésében, helyszín: Szenes Klub)

 

Április 13., csütörtök

10:00- 11:30               Záróünnepség

Roska Tamás Tudományos Előadás (20 perc):

Vekety Boglárka: Ezek a mai gyerekek!’ Meta-analízis az érzelmi és viselkedési problémák változásáról az elmúlt évtizedekben

Eredményhirdetés, stafétaátadás

 

* A részletes tagozati beosztás, illetve az Irány Pécs! Irány a PTE! programok a későbbiekben kerülnek közzétételre.

Az érdeklődők keressék Szőts Annamáriát a 14-es teremmel szemben!

#   #   #   #