AJTP emlékülés

Bereginé Szőts Annamária
2023. március 14.

A Leőwey Napok egyik eseménye az Arany János Tehetséggondozó Program Emlékülése.
Minden évben más-más témakör köré csoportosulnak a feladatok, amiket az osztályok válogatott csapatainak meg kell oldaniuk. Az idei év Emlékülésének témája nem csak Arany János élete és munkássága volt, hanem a Petőfi emlékévhez kapcsolódva kiegészítettük a feladatokat kettejük barátságának történetével is. A csapatok készültek egy-egy jelenettel, amit a két költő levelezése alapján saját maguk állítottak össze.
Az Emlékülés visszatérő eleme Bárdi Judit és Varga Judit tanárnők előadása. Bárdi tanárnő felidézte a március 15-ei eseményeket, Varga tanárnő pedig a két költő barátságát mutatta be életrajzukon és műveiken keresztül.
A nemes versenyt idén (is) a 11.a csapata nyerte meg, de egyik csapat sem távozott üres kézzel.

Béresné Timár Andrea
programvezető