Ha megpróbálom felidézni, hogy mik a legkedvesebb leőweys emlékeim, az elsők között rajzolódik ki a fejemben az FTLF, elképesztő gyorsasággal és intenzitással. Hogy mitől is olyan csodálatos az FTLF, az egyrészt megmagyarázhatatlan: ad valami olyasfajta felszabadító érzést, amit csak megtapasztalni lehet, másrészt viszont mi sem megmagyarázhatóbb: a tavasz eleji verőfényben a Zsolnay negyed dombjain és titokzatos tereiben összegyűlnek a fesztivál feltárhatatlan közös titkától örömmel teli emberek, hogy játszanak a színpadon, majd játszanak a szünetekben, settenkedve felvonuljanak a városban, majd körtáncot járjanak a főtéren, hogy befogadják, és beszélgessenek arról, ami körülveszi őket.
Az FTLF valójában egy utópia: az ember ebben a négy napban arra figyel, ami igazán fontos, és úgy van együtt másokkal, ami az év maradék 361 vagy 362, FTLF mentes napján is inspirációt jelenthet. Azt, hogy a fesztivál mekkora élmény a résztvevőknek, az is mutatja, hogy idén a szervezésben több, az utóbbi években végezett leőweys diák is részt vett. Igazán gyönyörű szerintem az az ív, ahogy egy ámuldozó újonc fesztiválozóból egy visszatérő lelkes ftlf-ező lesz, végül pedig már maga osztja az ebédet, és szervezi a programokat, hogy más is részesülhessen abból, amiben ő is részesült.
Szemelyácz Hanna
12.f
