Filmklub

Idén is folytatódik az Apolló mozival közös filmezés
Bereginé Szőts Annamária
2023. szeptember 1.

Az időpontokról és a filmek listájáról a itt honlapon tudtok majd tájékozódni, illetve keressétek Braun Mónika és Probszt Réka tanárnőt a nagy tanáriban.

A 6 alkalmas bérlet ára 6000 Ft

Tavalyi élménybeszámoló

A Leőwey filmklubja – amit Braun Mónika és Probszt Réka tanárnők szerveznek – évek óta ad lehetőséget az iskolába járó fiatalok számára a kulturális kikapcsolódáshoz. Az Apolló moziban eredeti nyelven, magyar felirattal tekinthetik meg az érdeklődők a felvételeket. Az idei év során öt filmet volt lehetőségünk megnézni (’85 nyara, Egy lányról, A szomorúság háromszöge, Mielőtt felkel a Nap, C’mon c’mon- Az élet megy tovább). Mindegyikük az élet egy olyan területét érinti, amellyel könnyű azonosulni, közben mégis önreflexióra készteti a befogadót, hiszen mély, érzelmes, elgondolkodtató és nem fél a diverzitásra eszközként tekinteni. Számunkra a legjelentősebb pozitívum a nyitottság és a korunkbeliekre gyakran jellemző „tabutémák” feldolgozása volt. A vetítések után lehetőség adódott megbeszélni az adott művel kapcsolatos érzéseket vagy kritikát azoknak, akik szeretnének maradni egy rövid eszmecserére. Akik megosztják véleményüket, olyan környezetben tehetik ezt meg, ahol nyitottan és elfogadóan, új perspektívák reményében hallgatják meg, hiszen a megismerési vágy mindenkiben jelen van.

Nagy Julianna, Varga Panna
10. b

#   #   #   #