Iskolánk elnyerte az Akkreditált Kiváló Tehetségpont címet!

Köszönjük kollégáinknak és diákjainknak, hogy munkájukkal lehetővé tették az elismerést!
Bereginé Szőts Annamária
2024. május 28.

A bíráló bizottság a pályázatunkra az alábbi értékelést adta:

A Pécsi Leőwey Klára Gimnázium tehetségpontja kiemelten fontosnak tartja az intézménybe járó tanulók több tehetségterületre kiterjedő tehetséggondozását.
Az intézmény pedagógusai elkötelezettek a tehetséggondozás iránt. Kiváló munkájukat partnereik megelégedettségén túl, több országos elismerés és díj is bizonyítja. A fizika és a természettudományos munkaközösség által, több éves hagyományokkal rendelkező tehetséggondozó műhelyei közül a Modern fizika tehetséggondozó foglalkozás sajátossága, hogy mind a négy évfolyam tehetségei együttesen, egymással együttműködve vesznek részt a műhely munkájában. Hasonló módon működtetik a kémia iránt elkötelezett tehetségek gondozását.
A foglalkozásokon sokszínű pedagógiai módszertant alkalmaznak, figyelve a gyermekek egyéni fejlesztésére, erősségeikre és fejlesztendő területeikre. Munkájuk eredményességét mutatja a megyei, országos, nemzetközi versenyeken, művészeti fesztiválokon elért dobogós helyezések.
Tehetséggondozó rendezvényeik szakmailag felépítettek, a tehetséges diákok bemutatkozását is elősegítik. A tehetség-tanácsadás területén igyekeznek a szülők, a diákok és a szakemberek igényeit kielégíteni, folyamatos kommunikációval segíteni a felek közötti információáramlást.

Köszönjük Májerlingné Erdősi Emese munkáját az akkreditációs folyamatban!

, Iskolánk elnyerte az Akkreditált Kiváló Tehetségpont címet!