FIÚK
Az „A” kategóriás röplabda diákolimpia V-VI. korcsoportjában iskolánk fiú csapata a csoportmérkőzéseken megszerzett 1. helyével jutott a megyei döntőbe, ahol szép, eredményes játékkal lett 2. helyezett. A Zipernowsky elleni játékunk – az egy vereség ellenére – is szép labdamenetekkel tarkított volt.
Összességében megállapítható, hogy nagyon magas színvonalú mérkőzésekre került sor, szinte mindegyik csapatban képzett röplabdázók szerepeltek.
A megyei döntő 1. helyezettje automatikusan kijut az országos elődöntőre, nekünk 2. helyezettként országos selejtezőt kellett játszanunk, így kvalifikálhatjuk magunkat az országos elődöntőre.
Somogy Vármegye 2. helyezettjével a Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium röplabda csapatával kerültünk össze. Pályaválasztójog a miénk volt, helyszín a Szent Mór Iskolaközpont tornacsarnoka volt.
Mondanom sem kell a KASI (Kaposvári Sportiskola) gyűjti össze az Extraligás Kaposvári férfi röplabda csapat utánpótlását. Ezek a gimnazista fiúk egy más dimenzióban „nevelkednek, edződnek” heti 5-7-9 edzéssel, így a tisztes helytállás volt a cél, amit mondhatom bőven túlszárnyaltuk! A Leőwey Gimnázium fiú csapata nagyon összeszedetten, koncentráltan játszott mindegyik szettben. Iskolánk játékosai is egytől egyig a PTE-PEAC (NB II.) különböző korosztályú játékosai, de az NB II. és az NB I. Extraliga között fényévnyi különbség van, mind technikai, taktikai, mind erőnléti szinten.
Az Országos Selejtező szabályzatának megfelelően 2 mérkőzést kell játszani 1h pihenővel közte. Ez összesen 8 szettet jelentett, ami nagyon sokat kivett a csapatomból, a végére mind fizikálisan, mind mentálisan nagyon elfáradtunk. Fiú csapatunk játékára, teljesítményére méltán lehetünk büszkék, mert a várakozást maximálisan felülmúlták.
1. mérkőzés: Leőwey – Munkácsy: 2-3 (21-25, 25-23, 12-25, 25-22, 15-17)
Kettő szettet is nyertünk a Munkácsy csapatától, sőt a döntő szett is végig szoros volt. Kis szerencsével meglepetést is okozhattunk volna!
2. mérkőzés: Leőwey – Munkácsy: 0-3 (27-29, 22-25, 21-25)
A 3-0 ellenére, ha a számok mögé nézünk, láthatjuk, hogy nagyon nagy csata folyt a pályán a második mérkőzésen is. A harmadik szettre mondom azt, hogy ott már elfáradtunk és a két csapat közötti különbség kijött.
Ez úton is még egyszer gratulálok a Pécsi Leőwey Klára Gimnázium fiú röplabda csapatának a mutatott játékhoz.
LÁNYOK
Bár a lányok is szépen teljesítettek, nekik most nem sikerült a továbblépés a Final Fourba.
Az idei tanévben rekord számú iskola nevezett, 9 csapat kettő csoportban küzdött azért hogy a négyesdöntőbe jusson, ahonnan az 1. és a 2. helyezettnek van esélye kijutni az Országos Döntőre ill., Országos Selejtezőt játszani. Iskolánk a Szt. Mór, PTE Babits, Baptista Cserepka csapatával mérkőzött meg.
1. csoportmérkőzés, Szt.Mór – Leőwey: 2-1 (15-25, 25-18, 15-5) A Szt. Mór csapatától 1-0-ás szett helyzetből kaptunk ki 2-1-re. Vezetésünk után, nagyon elkényelmesedtünk és nem tudtunk újabb lendületet venni, az ellenfél fölénk kerekedett.
2. csoportmérkőzésen Leőwey – Babits: 2-0 (26-24, 25-13) Jó és koncentrált játékkal sikerült nagy csatában megvernünk a jó erőkből álló Babits csapatát 2-0-ra.
3. csoportmérkőzésünk Leőwey – Bapista Cserepka: 1-2 (25-21, 09-25, 16-14)
A Baptista Cserepka iskola elleni mérkőzés tűnt a legkönnyebbnek, mégis sikerült egy kapkodó, dekoncentrált játékot nyújtanunk. Többször is döntő pillanatokban gyermeteg hibákat vétettünk. Elsősorban sikerült sajátmagunkat megverni.
A Baptista Cserepka iskola elleni mérkőzés tűnt a legkönnyebbnek, mégis sikerült egy kapkodó, dekoncentrált játékot nyújtanunk. Többször is döntő pillanatokban gyermeteg hibákat vétettünk. Elsősorban sikerült sajátmagunkat megverni.
Mivel „körbe verés” történt ebben a csoportban (a Babits megverte a Cserepkát) így a rosszabb szettaránynak köszönhetően a Leőwey leány röplabda csapata a csoportjában csak a 3. helyezést érte el. Ezzel a csoportunkból való továbbjutási álmaink szertefoszlottak. A kudarc okát feltártuk, megbeszéltük és a felmerülő problémákat orvosolni fogom ill., fogjuk, hogy legközelebb ilyen ne fordulhasson elő.
Leőwey Fiú Röplabda Csapat tagjai:
1. Sebestyén Gergő 12.c (csapatkapitány)
2. Ölbei Bálint 12.f
3. Csikós Mihály 11.f
4. Deguenon Olivér 11.f
5. Kovács Zoltán 11.c
6. Szatmári Zalán 10.c
7. Kókai Zalán 10.f
8. Moezzi Arman 9.f
9. Pongrácz Gergő 9.d
10. Nagy Gergő 9.kny
Leőwey Leány Röplabda Csapat tagjai:
1. Kószó Rebeka 11.b (csapatkapitány)
2. Molnár Míra 12.c
3. Gémesi Laura 11.f
4. Kardos Nilla 11.f
5. Buzás Rea 10.f
6. Szilágyi Dóra 12.b
7. Ladnai Lilla 9.f
8. Csirke Réka 9.f
9. István Buzási Hanga 11.b
10. Horváth Liza 9.b
11. Bonnyai Emma 9.b
12. Szakály Emília 9.b
Felkészítő tanár: Vásárhelyi Gábor