A Covid miatti néhány év kihagyás után idén az egri Agria Universitas Egyesület ismét meghirdette a „Fiatalok a nemzetközi kapcsolatokban” versenyt. Korábban tagozatunk diákjai sikert sikerre halmoztak ezen a versenyen, így az idei tanévben ismét neveztünk, ráadásul 5 csapattal.
A verseny idei fő témája a NATO, hiszen 2024-ben volt Magyarország NATO csatlakozásának 25. évfordulója. Az első fordulót minden csapatunk sikeresen teljesítette. A második forduló feladata egy NATO projekt szervezése, illetve egy projektnap megtervezése volt az iskolánkban.
A sikeres szervezésben és felkészülésben nagy szerepe volt annak, hogy találkozni tudtunk egykori NATO és ENSZ békefenntartó misszióban szolgáló katonákkal, akik meséltek nekünk tapasztalataikról. Nem is annyira a NATO-ról beszéltek konkrétan, hiszen arról mindent megtalálhatunk az interneten is, sokkal inkább a személyes tapasztalatok kerültek előtérbe. Hallhattunk a ciprusi görög-török konfliktusról, az afganisztáni tapasztalatokról, hogy milyen az élet, a nők helyzete az arab világban, hogy hogy viszonyulnak a muszlim vallású katonák egy európai katona nőhöz, hogy milyen volt a szállásuk, és még nagyon sok érdekességről.