2025. február 19-én rendezték meg Budapesten a Wallenberg nyomán verseny második, regionális fordulóját. Két csapattal vettünk részt a versenyen, melyre előzetes feladatokkal is kellett készülni, többek közt egy 3-5 perces kisfilmet kellett készíteni a verseny egyik témájához kapcsolódóan.
A fő téma természetesen a holokauszt és az embermentés volt, de nem csak a zsidóságról, hanem a roma kultúráról, a társadalmi kirekesztésről, a xenofóbiáról, a szegregációról, szegénységről is szólt ez a verseny.
Rendkívül sok és változatos feladatot kaptunk, volt idegenvezetés, kahoot, filmismereti teszt, kreatív szövegírás, keresztrejtvény is a feladatok között.
A legnagyobb öröm persze az volt, hogy nyertünk és egy 6. helyezést is elhoztunk.
A nyertes csapat tagjai, akik az országos döntőn képviselhetik iskolánkat: Pyber Karola 9/Kny, Ungár Olívia 9/Kny és Varga Bernadett 12.f.
A hatodik helyen végzett: Magyarfi Szonja, Szebényi Zora és Convento Christopher a 9/Kny-ből.