Kiállításon járt a 10. c

Tamara de Łempicka műveivel ismerkedtek
Bereginé Szőts Annamária
2025. március 31.

Március 24-én, hétfőn a 10. c osztály Probszt Réka tanárnővel Tamara de Łempicka, lengyel származású festőnő kiállítását tekinthette meg. Łempicka a kubizmus, valamint az art déco stílusjegyeiben festett. Művei napjainkban is több tízmillió dolláros áron kelnek el az árveréseken. Alkotásai nagyrészt portrékból állnak, viszont a kiállításon láthattunk tőle néhány csendéletet is.
Portréiban erős hangsúlyt fektetett a fény-árnyék kontrasztra, a tárlaton kiállított arcképek többsége a ’20-as, ’30-as években készült, így az akkori jellegzetes ruhadarabokat viselték a modellek.
Absztrakt kompozíciói közül is láthattunk néhányat. Műveit a világos, élén színek jellemzik, ismertebb festményei, melyeket a kiállításon is bemutatnak: Tamara zöld Bugattival (1929), Fiatal lány kesztyűben (1930). A művésznőre nagy hatással volt a húszas-harmincas évek Párizsának bohém, zsibongó élete is.
Maga a kiállítás egy interaktív programot is magába foglalt, melynek lényege az improvizáció volt. Łempicka megfestett karaktereinek bőrébe bújva kellett eljátszaniuk az önként jelentkezőknek bizonyos szituációkat, melyeket ők találtak ki. A megtestesített karakterek közé tartoztak Doktor Boucard (Lactéol nevű gyógyszer feltalálója), Mrs. Bush (amerikai üzletember felesége) valamint Tadeusz Łempicki (Łempicka 2. férje). Ez a foglalkozás az egész osztály tetszését elnyerte. A szereplőknek remek lehetőség volt önmaguk kipróbálására és kreativitásuk fejlesztésére, a nézőknek pedig kiváló szórakozást nyújtott.

Márkus Dorottya
10. c