Kodály Röplabda Kupa

A fiúk 1., a lányok 3. helyezést szereztek
Bereginé Szőts Annamária
2025. április 1.

2025. március 20-án rendezték meg a Kodály Zoltán Gimnázium leány és fiú röplabda versenyét.

A tornán résztvevő leány csapatok:
PTE-Babits M. Gyak. Gimnázium
Kodály Z. Gimnázium
Leőwey K. Gimnázium
PTE-SZESZI

Leány torna:
A színvonal nagyon erősre lett szabva, minden iskola a PTE-PEAC-ban játszó diákjaival állt fel. Mindegyik csapatban jelenleg is játszó diák, vagy volt röplabdázó szerepelt. Amire nagyon büszke vagyok, hogy egyedül a Leőwey Gimnázium leány csapatában volt olyan sportoló (Mecseki Csenge 10.b) aki egyesületi szinten nem játszott soha. Azt a tudást, amivel Csenge rendelkezik azt az iskolai röplabda sportkörben szerezte meg. Képességeit, adottságait, tehetségét mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy az egyik legnehezebb posztra -center- „képeztem ki” és oldotta meg. Összességében az egész csapatra nagyon büszke vagyok, mert a két legerősebb csapat ellen is végig kiélezett küzdelem folyt, és szoros szetteket játszottunk, sőt szetteket is nyertünk ellenük. Valamint nagyon szép eredménynek, ill., munkának vélem, hogy 9.kny-es tanulónk Kalenics Emma olyan poszton -center- tudott játszani, amit az egyesületében eddig még egyszer sem játszott, Emma tehetségéhez, kétség nem fér. Iskolai csapatunk ilyen felállásban még nem mérettett meg még soha, de egy „nyelvet beszéltek”, a röplabdázás kommunikációját magasfokon művelték. A két legerősebb csapat Babits és a Kodály Gimnázium csapatai (PTE-PEAC U-17, U-20-ban játszók) ellen is helyt álltak, szettet nyertek ellenük.

Eredményeink, melyekkel végül a 3. helyen zártunk:
Kodály Z. Gimnázium – Leőwey K. Gimnázium: 2-1 (25-15, 20-25, 15-8)
Leőwey K. Gimnázium – PTE-Babits M. Gyak. Gimnázium: 1-2 (10-25, 25-22, 9-15)
Leőwey K. Gimnázium – PTE-SZESZI: 2-0 (25-22, 29-27)

A tornán résztvevő fiú csapatok:
PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium
Kodály Zoltán Gimnázium
Komlói Nagy László Gimnázium
Leőwey Klára Gimnázium

Fiú torna:
A fiúknál is nagyon magas színvonalú mérkőzéseket láthattunk, minden iskola a PTE-PEAC-ban játszó diákjaival állt fel a Komlói csapat kivételével. Persze ez nem azt jelenti, hogy ők ne lettek volna ügyesek. A Komlói csapat gerincét nagyon labdaügyes, jó fizikumú kézilabdázók alkották, akikkel a testnevelő kolléga rendszeresen foglalkozik a röplabda sportágban is. Nagyon ügyes, jó mozgású tanulókból állt a Komló csapata is. A Leőwey röplabda csapata viszont olyan magas szinten, szervezetten űzte, játszotta a játékot, hogy nem talált legyőzőre. A PEAC játékosokkal teletűzdelt Kodály gimnázium csapatát, mind a PTE- Babits gimnázium csapatát legyőzte. Külön öröm, hogy olyan eredményesen és kreatívan játszottak a fiúk, hogy csak „finom hangolást” kellett végezni a rendszerben…. Szett veszteség nélkül (!) lettek a torna győztesei. Továbbá a Leőwey röplabda csapatunk erejét mutatja az is, hogy mind a legjobb támadó (Sebestyén Gergő 12.c), mind a legjobb védekező, liberó (Pongrácz Gergő 9.d) játékos iskolánk csapatából került ki!!!

Eredményeink, melyekkel sikerült megszereznünk az 1. helyet:

Kodály Z. Gimnázium – Leőwey K. Gimnázium: 0-2 (18-, 14- )
Leőwey K. Gimnázium – PTE-Babits M. Gyak. Gimnázium: 2-0 (-13, -17)
Leőwey K. Gimnázium – Konló Nagy L Gimnázium: 2-0 (-11, -11)

Torna legjobb támadó játékosa:
Sebestyén Gergő 12.c

Torna legjobb védekező játékosa:
Pongrácz Gergő 9.d

Összességében úgy gondolom, hogy régiónkban, városunkban a röplabda sportág fejlődése töretlen, amit az is bizonyít, hogy a magas szinten kézilabdázó játékosok is élvezettel és eredményesen játszották a játékot. A középfokú intézményekben, különböző gimnáziumokban is egyre többen rendszerbe foglalva játszák ezt a szép játékot. Büszkeséggel tölt el, hogy a Leőweynek is vannak olyan játékosai, akik a PTE-PEAC meghatározó sportolói, akár már a feljebb levő korosztályokban is. A torna két kiemeltje, különdíjasa is, hogy Leőweys tanuló lett, ez az iskolánk fiúröplabda életében az eddigi csúcs.

Véleményem szerint a sport, a röplabdázás mellett nagyon fontos kognitív képességek fejlesztésében, tanulmányi előmenetelük kiteljesedése terén is a legjobb helyen vannak sportolóink a Pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban.

Felkészítő: Vásárhelyi Gábor testnevelőtanár

#   #   #   #   #   #   #