Szimulációs verseny kísérőtanári szemmel

Franciás diákjaink Jimmy Brizé lektorral Budapesten jártak
Bereginé Szőts Annamária
2025. április 3.

Március 7-én, pénteken lehetőségem volt Százados Olivérrel (9.f) és Bibity Bendével (10.f) együtt részt venni egy nemzetközi konferencia szimulációján a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Ez volt az első alkalom, hogy diákokat kísérhettem, ráadásul egyedül!

Nem volt könnyű hajnali fél négykor kelni, hogy elérjük az ötkor induló vonatot, de ez a nagyon korai indulás mégis egy kiváló nap kezdetét jelentette! Reggel 8 óra körül érkeztünk meg a gimnáziumba, ahol találkozhattam és beszélgethettem más városok anyanyelvi lektoraival. Találkozhattam Stéphane-nal, a rendezvény szervezőjével is, aki nagyon energikus és lelkes volt.

Sok fontos ember volt jelen a rendezvényen zsűritagként, például Jean-François Paroz, a svájci nagykövet. Az első díj egy svájci utazás volt (spoiler: nem mi nyertünk). A verseny hamar kezdetét vette, Olivérnek és Bendének egy fiktív ország, Alkamanisztán helyzetét kellett bemutatnia, amelynek ők voltak a képviselői. Egy tucatnyi csoport közül elsőként tarthatták meg prezentációjukat, ez kissé meglepetésként érte a fiúkat. Ezt követte az újságírói kérdezz-felelek.

Délután 3 óra körül kezdődött a díjkiosztó ünnepség, ahol váratlan ajándékot kaptam, ugyanis kísérőként én is jogosult voltam egy díjcsomagra. A helyezésünket nem említem, de azt el kell mondanom, hogy Olivér és Bende számára annál is nagyobb volt a kihívás, mivel ők voltak a verseny két legfiatalabb versenyzője, a többi résztvevő 11-12. osztályosok voltak. Büszke vagyok a teljesítményükre, és nem csak én, a zsűri egy tagja ugyanis őket kiáltotta ki kedvenc csoportjának.

Ami a díjakat illeti, nagyon tetszett a fejhallgató, aminek az akkumulátora három órát is bír, a töltési ideje pedig 1 óra. A kedvenc nyereményem egy magyar Rubik kocka volt, ami Magyarország egyik legismertebb találmánya, így ez a nyeremény mindig emlékeztetni fog engem erre a versenyre és Magyarországra is. El is kezdtem megtanulni, hogyan kell kirakni a kockát.

A rendezvény végeztével még körülbelül 2 óránk volt a vonat indulásáig. Elmentünk egy kávézóba, amit Olivér ajánlott, és különböző témákról beszélgettünk. Különösen a magyarországi és a franciaországi helyzetről osztottuk meg egymással a véleményünket, és azt hiszem, ez nekik is legalább annyira érdekes volt, mint nekem! Megismertettem őket egy Franciaországban nagyon népszerű kártyajátékkal is, az Elnökkel. Ők cserébe megtanítottak engem „zsírozni”. Persze minden játékot én nyertem, de ők ennek ellenére imádták a játékot. Végül is a legjobban a játékkal és a velük való beszélgetéssel töltött idő tetszett, és az, hogy jobban megismerhettem őket, és sok szép emléket viszek magammal erről a napról.

Jimmy Brizé
(francia lektor)