A Wunderbar Fesztivál keretén belül diákjaink sváb ételek főzőversenyén vettek részt 2025.04.03-án. A Baranya Vármegyei SZC Zsolnay Vilmos Technikum és Szakképző Iskolában megrendezésre kerülő főzőversenyen iskolánk először képviseltette magát, ráadásul egyedüli amatőr versenyzőként a szakács- és cukrásztanoncok mellett.
Persze az esemény inkább csak nevében volt verseny, az elsődleges cél a magyarországi német kultúra, azon belül is a gasztronómiai értékek megőrzése volt. A nap folyamán végig oldott, jó hangulat uralkodott, a résztvevők lelkesen sürögtek-forogtak a rendezvénynek otthont adó iskola tankonyhájában, hogy számos, finomabbnál finomabb sváb ételt „keltsenek életre”.
Külön öröm, hogy Szentes Levente (10.d) tagozatos diákunk mellett a németet második idegennyelvként tanulók is bekapcsolódtak az eseménybe. A Herke Zsófia-Marx Hanna (10.b) alkotta páros egy sváb túrós sütemény (Topfa Feingeback) elkészítéséért volt felelős, míg a Szentes Levente-Penczel Sára (10.b) duó egy nagy adag káposztás babbal (Kraut un Pohne aus Nadwar) örvendeztette meg a zsűrit.
A lelkes szakácsok a főzés végeztével sem unatkoztak: sváb ételekről szóló kvíz megoldásával tesztelhették tudásukat, illetve bővíthették ismereteiket játékos formában. Természetesen az ételek zsűrizése és azok megkóstolása sem maradt el. Bár helyezést nem értünk el, különdíjjal jutalmazták csapatainkat.
Élményekkel (és finom falatokkal) távoztunk egy nagyon jó hangulatú, kiválóan megszervezett eseményről, melyhez jövőre is szívesen csatlakozunk. 😊
Budavári Adrienn
kísérőtanár