Ismét iskolánk adott otthont a Mikola fizikaversenynek

A tizedikes diákok versenyeztek a Leőweyben
Bereginé Szőts Annamária
2025. május 7.

2012 májusa óta iskolánk rendezi a Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Fizikaverseny tizedikes döntőjét.

Idén már tizenharmadszor hirdette meg a Leőweyért Alapítvány a háromfordulós Mikola Versenyt, és tizenkettedik alkalommal rendeztük meg a döntőt, mivel a Covid idejében elmaradt.

Február 11-én 161 középiskola 3091 diákja írta meg az első fordulós feladatlapot, ez mind az iskolák, mind a diákok számában több, mint az elmúlt években.

Az első fordulóban mindenkinek 5 numerikus feladatot kellett megoldania 3 óra alatt. A legalább 50%-os teljesítményt elérő diákok a 2. fordulóba jutottak. Idén ez 105 középiskola 538 diákjának sikerült.  Az újabb megmérettetésre március 11-én került sor.

A III. fordulóban (döntő) 48 kilencedikes diák Gyöngyösön, valamint azzal egy időben 49 tizedikes diák Pécsett, a Leőweyben versenyzett május 4-6. között.

A visszajelzések alapján a résztvevők (diákok, tanárok, zsűri, szülők) elégedetten, boldogan mentek haza, köszönjük kollégáink áldozatos munkáját!

Erre a rendezvényre elsősorban, mint szervezők gondolunk, de évről évre szépen teljesítenek leőweys diákjaink is. Így volt ez idén is.

Kossár Benedek (9.c, tanára Hegedüs János) bejutott a gyöngyösi döntőbe, ahol a 2. helyen végzett. Gratulálunk!