Slachta Margit szakkolégium

Lehet még jelentkezni az ingyenes lehetőségre
Bereginé Szőts Annamária
2025. október 1.

Kedves leendő Slachtás hallgatóink!

Ebben a tanévben újra indul, immáron harmadik évadát megkezdve a Slachta Margit Középiskolás Szakkollégium!

A Ciszterci Iskolai Főhatóság a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom Pedagógus Műhely közösen meghirdeti 11-12. évfolyamos diákoknak, elsősorban a Ciszterci rend fenntartásában álló iskoláink diákjai számára, de más iskolák diákjai is jelentkezhetnek.

Helyszín: Pécs – pécsi Ciszterci Zarándokszállás.
Programok: rendkívül minőségi, intenzív intellektuális programok. Előadóink egy- egy tudományterület elismert szakemberei, középiskolai tanárok.
Célunk, hogy hallgatóink a tantárgyi kereteken túl a továbbtanuláshoz és a későbbi karrierjükhöz hasznos, elmélyült tudást, gyakorlati ismereteket (érvelés, vitakultúra, prezentáció készítés, motivációs levél megírása) szerezzenek, értékrendben, intellektusban hozzájuk illő barátokat találjanak, elkezdjék kialakítani saját hálózatukat. Az idei évtől egy egyedülálló mentorprogrammal is készülünk nektek, amelynek keretein belül kisebb csoportokban tudtok elmélyülni egy egy tudományterületben. A mentorprogramban nem kötelező a részvétel, de mindenképpen kivételes lehetőség. Egy hallgató egy műhelymunkában tud részt venni.

A részvétel díj a résztvevők számára ingyenes, jelentkezés után a lemondása nem lehetséges! A program költsége 50.000 forint/fő/hétvége, melyet átvállalunk, de ezért elvárjuk a részvételt mind a 4 alkalommal az egész hétvégén.

Dátumok:
2025. december 12-14.
2026 január 31- február 1.
2026.február 13-15.
2026. március 13-15.

A helyeket jelentkezés sorrendjében töltjük föl.
Jelentkezni a https://forms.gle/2fq2J4NvHXpESbkE7 google forms kitöltésével lehet.

Létszám: 35 fő + 5 fő várólistán
Amennyiben valamilyen előre nem látható esemény (pl.: komoly betegség)
következtében vissza kell mondani a jelentkezést, ezt a szülőinek kell írásban jelezni a
szervezőknek, ekkor van lehetőség a várólistáról felvenni a következő jelöltet.

A hétvégék menetrendje:
Állandó programelemek:
Érkezés pénteken 17:00 óráig bezárólag
Nyitó program 17:00-19:00
Vacsora 19:00-20:00
Esti program 20:00-22:00
Szombaton
Reggeli 7:00-9:00 óráig
9:00-13:00 délelőtti programok
Ebéd 13:00 – 14:00
14:00-19:00 délutáni programok
Vacsora 19:00-20:00
20:00-22:00 esti program
Vasárnap
Reggeli 7:00-9:00 óráig
10:00 ifjúsági szentmise a hétvége
résztvevőinek
11:00-12:00 zárás, összegzés
Miért jó neked?
előadás, műhelymunka, prezentáció
készítés és előadás oxfordi vita academic
writing önismereti tréning, alkalmazott
pszichológiai módszerek kommunikációs helyzetgyakorlatok
Témaköreink:
Kulturális antropológia, verbális
nonverbális kommunikáció
Filozófia, jövőelemzés
Önismeret, pszichológia
Mesterséges intelligencia
Teológia, biblikum,
Academic writing, hivatkozások, online források alkalmazása és felhasználása
Hálózattudomány

▪ életre szóló barátságokat köthetsz,
▪ közös értékeken alapuló hálózatot építhetsz ki, amely egész életedre megmarad,
▪ már most megismerkedhetsz a magyar és nemzetközi tudományos-közéleti- üzleti élet egyes szereplőivel,
▪ segítjük és kísérjük fejlődésedet, a kapott tudásanyag nagy segítség az új típusú kompetencia alapú felvételi rendszerben,
▪ elköteleződhetsz hitben, tudásban, kapcsolatokban.

Elérhetőségeink
Projektvezető: Rubovszky Rita
Szervezők:
Baller Éva
+36-30/324-4215
Karcagi Ági
+36-30/721-7810

Szeretettel várunk minden érdeklődő diákot!