Az „A-s” (igazoltak) röplabda Diákolimpia színvonala mind a leányoknál, mind a fiúknál évek óta nagyon magas. Akik ezt a sportágat versenyszerűen űzik mind ott vannak ezeken a mérkőzéseken.
Leány
11 középiskolának a különböző csapatai mérték össze tudásukat három csoportban a Diákolimpia megyei elődöntőben.
Iskolánk két csapattal is indult.
A Leőwey I. csapatunk az első mérkőzésen szép játékkal, győzelemmel kezdett, de sajnálatos módon a győzelemnek „ára volt”…. Legjobb játékosunk megsérült és nem tudtunk rá a továbbiakban számítani. Az ő hiánya végig érezhető volt a játékunkban a következő mérkőzéseken. A további két mérkőzésen szoros szettekben ugyan, de mindkét ellenfelünk így fölénk tudott nőni.
Így csoportunkban a 3. helyen végeztünk ami sajnos nem jelentett továbbjutást a megyei döntőre.
Ami viszont pozitívum, hogy ebben az egyébként erős csapatban már most játszatni tudtam kettő kilencedikes tanulót is.
Leőwey I. tagjai voltak:
1. Ladnai Lilla 11.f
2. Fülöp Daniella 9.f
3. Buzás Rea 12.f
4. Kalenics Emma 10.f
5. Bonnyai Emma 11.b
6. Bozó Izabella 10.d
7. Simon Zsófia 10.d
8. Fazekas Míra 9.b
A Leőwey II. csapatunk mérkőzései mindig a felkészülés, gyakorlás jegyében zajlanak, náluk az eredmény másodlagos, a játékrendszerben való fejlődés sokkal fontosabb. Ennek ellenére a játékuk eredményességgel is párosult! Az első kettő mérkőzésen sem játszottak alárendelt szerepet lányaink, de az igazolt játékosokkal felálló ellenfeleink jobbak voltak.
A harmadik csoport mérkőzésen, viszont még nyerni is tudtak a CRNLG csapata ellen, ami nagy fegyvertény. Ez a továbbiakra nézve bíztató, főleg úgy, hogy a keretben 7 kilencedikes tanuló is szerepelt.
A Leőwey II. csapatától a csoport 3. helyezés szép eredmény, de megyei döntőre nem jelentett továbbjutást.
Leőwey II. tagjai voltak:
1. Forner Kamilla 11.a
2. Forner Regina 9.a
3. Villant Vanda 10.c
4. Rezneki Jázmin 12.d
5. Bóra Dalma 11.b
6. Horváth Liza 11.b
7. Sebők Maja 9.d
8. Rémes-Szabó Dalma 9.d
9. Kovács Hanna 9.b
10. Fehér Eszter 9.b
11. Kutas Hanna 9.c
12. Kovaliczky Anna 9.c
Fiú
A fizikai képességekből kifolyólag itt még látványosabb labdameneteknek lehettünk szemtanúi. A fiúknál is kettő csapattal indultunk, a lányoknál már említett indokok miatt.
Kettő csoportban zajlottak a megyei elődöntő mérkőzések.
A Leőwey II. csapata a csoportjában, a továbbjutást nem érő 3. helyen végzett.
Az ő esetükben a játék a felkészülés, gyakorlás jegyében zajlott, náluk is, -mint a leány „B” csapat esetében is- az eredmény másodlagos, a játékrendszerben való fejlődés sokkal fontosabb. Pozitívum, hogy a megyei döntőbe jutó Babits M. Gimnázium igazoltjai ellen egy nagyon szoros (25-21) szettre is képesek voltak. Ennek a csapatnak majd a tavaszi Diákolimpián lenne jó minél szebb eredményt elérni.
Leőwey II. tagjai voltak:
1. Bauer Attila 11.a
2. Borbély Alex 11.a
3. Szabó Levente 11.a
4. Kurucz Keve 10.d
5. Ritter Benedek 10.d
6. Győri Marcell 11.c
7. Lőrincz Álmos 11.c
8. Katona-Győr Áron 12.b
A Leőwey I. csapatunk az előző év megyebajnokaként kezdte az idei elődöntő mérkőzéseit és az elvárásoknak megfelelően abszolválta is őket. Csoportját megnyerve jutott be az megyei döntőbe az idei tanévben is. Nagyon magabiztos, szép játékot játszott minden egyes csoportmérkőzésén.
A final fourba jutó csapatok a Babits, Janus, CRNLG és a Leőwey volt, itt már mindenki játszott mindenkivel.
Itt az erő, a gyorsaság, a dinamika, találkozott az egészen hihetetlen labdás ügyességgel, és a finom motorikummal.
Arról nem is beszélve, hogy a Babits M. Gimnázium fantasztikus hangulatot teremtett síppal, dobokkal, énekelve szurkoltak…amiért köszönet jár nekik, tényleg egy hatalmas élmény volt ilyen körülmények között játszani a fiúknak.
Már az első mérkőzésen a házigazda Babits M. Gimnázium ellen kellett bizonyítani. Végig nagyon szoros szettek voltak, de a csapategység és az egyéni képességek ötvözete mérkőzés győzelmet hozott.
A második mérkőzésünkön a Janus P. Gimnázium ellen is tudtuk folytatni a nagyon látványos, szép játékunkat. Itt egy-egy labdamenetre, szettre betudott mutatkozni kettő tehetséges tanulónk is, ők nem játszanak egyesületben és mégis homogén tudott maradni a játékunk! Köszönet Balázs Péter kollégámnak, hogy beajánlotta őket. Ezt a mérkőzést is győzelemmel zártuk.
A harmadik mérkőzés a CRNLG ellen a megye bajnoka címéről döntő, ki-ki mérkőzéssé alakult, mert időközben ők megverték a Babits M. Gimnázium csapatát egy hatalmas, magas színtű mérkőzésen.
Iskolánk fiú csapata nagyon magas színvonalú mérkőzést játszott a CRNLG ellen, mindkettő csapat nagyon jól játszott. Hatalmasat küzdve, koncentrált, pontos, látványos és szép játékot nyújtva 2-0-ra -egy szettet sem odaadva!- megnyerte mind a mérkőzést, mind a final fourt.
A csapatunk erejét, ügyességét, játéktudását az is mutatja, hogy pl. centerposzton, a hétről-hétre „csak az iskolai edzéseken” fejlődő, évek óta szorgalmasan edző tanulónk Bognár Zsombor (11.a) játszik alapjátékosként és nem is akárhogyan…
Így 2025 után ismét, 2026-ban is a Pécsi Leőwey Klára Gimnázium fiú röplabda csapata lett a „RÖPLABDA „A” KATEGÓRIA DIÁKOLIMPIA” megyei bajnoka és ezzel jogot szerzett az OED-n (országos elődöntő) való indulásra.
Leőwey I. tagjai voltak:
1. Moezzi Arman 11.f
2. Kókai Zalán 12.f
3. Szatmári Zalán 12.c
4. Kleics Bertalan 10.f
5. Pongrácz Gergő 11.d
6. Kocsis András 10.c
7. Bognár Zsombor 11.a
8. Lovász Dávid 11.c
9. Katona-Győr Áron 12.b
10. Köles Boldizsár 10.c
Vásárhelyi Gábor
testnevelőtanár